Finiséhez érkezik a Kispályás Floorball Diákolimpia® versenysorozata

IMG_3771res-900x599

A 2014-es esztendő első diákolimpiai országos döntője igazi sportcsemegének ígérkezik a komáromi Városi Sportcsarnokban január 18–19-én, ahol 96 iskolacsapatot várnak a Kispályás Floorball Diákolimpia® versenysorozatának zárására.

A lányoknál és a fiúknál is hat korcsoportban összesen 457 iskolai együttes előbb az országos selejtezők, majd negyvenhét országos elődöntő – hol könnyebb, hol „verejtékes” – mérkőzésein küzdött meg egymással, hogy végül korcsoportonként és nemenként a legjobb nyolc gárda részvételi jogot szerezzen a komáromi fináléba.

A kétnapos esemény első versenynapján a középiskolások két korcsoportja lép pályára, az V. és a VI. korcsoportok mérkőzései között pedig a legkisebbek versenyére kerül sor. Másnap is reggeltől késő délutánig követik egymást a várhatóan kiélezett mérkőzések, ahol a csapatok névsorát szemlélve már most ki lehet jelenteni, egy-két gól fog dönteni a csoportból való továbbjutásról és a végső helyezésekről is.

Az országos döntő sorsolását 2013. december 23-án tartottunk a Szőnyi Bozsik József Általános Iskolában. Az eseményen részt vett Füzi Gábor, a Magyar Floorball Szakszövetség elnöke, Tompa Andor, a Komárom-Esztergom Megyei Diáksport Tanács elnöke, Horváth Ildikó, a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központ szakreferense, Kovács Barna, a Bozsik József Általános Iskola testnevelő tanára, a Nyugati régió felelőse, ifj. Galambos Tamás a Szőnyi Palánkdöngetők Köre elnöke, valamint internetes kapcsolat segítségével Tóth Imre, a Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpiai Bizottság Vegyes Sportági Albizottság tagja.

A sorsoláson technikai segítőként közreműködött Dobi Orsolya.

Kovács Barna ismertette a sorsolás alapelveit, majd Pénzes Levente, a Bozsik József Általános Iskola tanulója, az I. korcsoportos csapat floorballosa húzta ki az üvegurnából a csapatneveket.

Az érdeklődők a sorsolásról készült felvételt megtekinthetik IDE kattintva.

A csoportbeosztások IDE kattintva láthatók.

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Covid

    COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató