Dr. Mező Ferenc – Szellemi Diákolimpia® Országos Döntő

Az idei tanévben a Dr. Mező Ferenc – Szellemi Diákolimpia® országos döntőjét Tatán rendezik meg 2016. március 12-én a III-IV. korcsoportosoknak, míg 2016. március 13-án az V-VI. korcsoportosoknak. A verseny rendezője a Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület.

Csaknem 100 csapat nevezett az internetes fordulókra, ahol 5 körön keresztül mérhették össze tudásukat egymással az iskolák. Innen a III-IV. korcsoportban, és az V-VI. korcsoportban is a 24-24 legjobb pontszámmal rendelkezők kerülhettek az országos elődöntőkbe, ahonnan már csak 8-8 csapat jutott el az országos döntőig! A tatai verseny mezőnye újra nagyon erős lesz, ugyanis a tavalyi résztvevők közül idén újra sokan eljutottak a végső megmérettetésig. Az V-VI. korcsoportos 2015-ös bajnokot, a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumot újra az országos döntőben köszönthetjük. Az általános iskolák versenyén a zsűri elnöke Dr. Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, a középiskolásoknál pedig Martinek János olimpiai bajnok öttusázó lesz. A vendégek között további neves személyek is meghívásra került, mint Kis Antal olimpiai ezüstérmes és Kontsek Jolán olimpiai bronzérmes atléták.

A versenynek a tatai Olimpiai Edzőtábor ad otthont, amely kiváló és méltó helyszíne lehet a Szellemi Diákolimpia® döntőjének. Reméljük most hétvégén is szoros, izgalmas eredmény születik, és a tanulók büszkén, elégedetten utazhatnak haza. A rendezők garantálják, hogy az országos döntő kitűnő körülmények között kerül megrendezésre, ezért minden érdeklődőt, szurkolót szeretettel várnak!

A Dr. Mező Ferenc – Szellemi Diákolimpia® országos döntőjének forgatókönyvei:

Szellemi Diákolimpia 3-4kcs OD Forgatókönyv Tata 2016.03.12.

Szellemi Diákolimpia 5-6kcs OD Forgatókönyv Tata 2016.03.13.

Az esemény facebook oldala:

https://www.facebook.com/events/861456193962815/

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Legjobb játékosok, új csúcsok

    Legjobb játékosok, új csúcsok
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató Támogató