Amatőr Röplabda Diákolimpia® V-VI. korcsoportos országos döntő – FRISSÍTVE VÉGEREDMÉNNYEL

Debrecen, 2015. április 17-19.

 

A Magyar Diáksport Szövetség a Röplabda Munkabizottság kezdeményezésére 14 évvel ezelőtt indította útjára a csak iskolai keretek között röplabdázó középiskolások részére az un. „amatőr” Röplabda Diákolimpia versenyrendszerét.

Az MDSZ röplabdás szakemberei elérték céljukat, hiszen egyrészt lehetőséget biztosítottak azon diákok számára, akik a megnövekedett tanulási elfoglaltság miatt, az érettségire készülve, már nem tudnak, vagy nem akarnak egyesületi keretek között edzeni, hétvégeken pedig bajnoki, vagy kupamérkőzésekre járni. Másrészt azon testnevelők munkája is elismerés került, akik nem egyesületben dolgoznak, ám röplabdás szakemberek, és tanórán kívül rendszeres röplabdás foglalkozásokat tartanak tanítványaiknak. Harmadrészt azon iskolák csapatai is a versenyrendszer részesei, és az országos döntő résztvevői lehetnek, amelyek mögött egyáltalán nincs egyesületi háttér, saját erejük, a testnevelők és a diákok elhivatottsága és a sportág szeretete miatt röplabdáznak.

Az idei tanévben 116 fiú- és 154 leánycsapat vett részt a megyei/budapesti bajnokságokon, ahonnan a megyebajnokok és meghívottak versenyét rendezik Hajdú-Bihar megye központjában április 17-19. között, 20 leány- és 20 fiúcsapat részvételével.

Mind a leányoknál, mind a fiúknál 2-2 megye nem küldött csapatot az országos versenyre, így a meghívási kérelmek alapján a legtöbb csapattal rendezett megyei/budapesti II. helyezettek jutottak az országos „huszasok” mezőnyébe.

Az országos döntő résztvevőit immár a 14. évben is Debrecen fogadja házigazdaként. A Tóth Árpád Gimnázium, valamint a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma tornacsarnokaiban kialakított 3-3 pályán ma fél kettőkor a csoportmérkőzésekkel megkezdődik a vasárnapig tartó rendezvény, amikor is a 128. mérkőzés végén bajnokot avatunk mind a leányoknál, mind a fiúknál. Természetesen nem csak az elsők érdelemnek majd elismerést, dicséret illeti a 40 csapat, több mint 450 résztvevőjét, akik tudásuk legjavát adják a mérkőzéseken, és remélhetőleg jó hangulatban búcsúznak Debrecentől. A középiskolás tanulmányaikat befejező végzősöknek ezúton kívánunk sikeres érettségit vizsgát, ne feledjék, az 1-3. helyezett csapattagok a felvételihez 10 pontra jogosultak.

Az országos döntő sikere nagyrészt a debreceni szakemberek munkáján is múlik, remélhetőleg a tőlük megszokott magas színvonalon végzik majd a játékvezetői, versenybírói és szervezői tevékenységüket.

 

Az országos döntő programja (pdf) – KATT

Az esemény Facebook oldala – LEÁNYOK: KATT

Az esemény Facebook oldala – FIÚK: KATT

 

1. NAPI EREDMÉNYEK – LEÁNYOK (pdf): KATT

1. NAPI EREDMÉNYEK – FIÚK (pdf): KATT

 

2. nap LEÁNY „A” CSOPORT (pdf): KATT

2. nap LEÁNY „B” CSOPORT (pdf): KATT

2. nap LEÁNY „C” CSOPORT (pdf): KATT

2. nap LEÁNY „D” CSOPORT (pdf): KATT

 

2. nap FIÚ „A” CSOPORT (pdf): KATT

2. nap FIÚ „B” CSOPORT (pdf): KATT

2. nap FIÚ „C” CSOPORT (pdf): KATT

2. nap FIÚ „D” CSOPORT (pdf): KATT

 

3. nap LEÁNY VÉGEREDMÉNY (pdf): KATT

3. nap FIÚ VÉGEREDMÉNY (pdf): KATT

 

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Legjobb játékosok, új csúcsok

    Legjobb játékosok, új csúcsok
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató Támogató