ISF ISKOLAI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ VILÁGBAJNOKSÁG ANTALYA-KEMER, TÖRÖKORSZÁG

2015. április 18-24. között kerül megrendezésre a törökországi Antalya-Kemerben az ISF Iskolai Tájákozódási Futó Világbajnokság. Hazánkat a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont fiú és leány csapatai képviselik 5-5 fővel. Az iskolában már hosszú évek óta eredményes tájfutó bázis működik. Ennek köszönhető, hogy a Magyar Diáksport Szövetség delegáltjai között többszörös diákolimpiai bajnokok találhatóak, sőt egy korosztályos Európa-bajnok tájfutó is erősíti a csapatot Viniczai Csenge személyében.

Az esélyeket latolgatva a csapatvezető óvatosan fogalmazott, hiszen sok függ a versenyhelyzettől és az ellenfelektől, de nem titkoltan jó helyezésben reménykednek.

A diákok szavaival élve:
„Nagy élmény lesz mindannyiunknak. Sokat készültünk a versenyre, reméljük, hogy meg lesz az eredménye. Várakozással és lelkesedéssel nézünk a következő napok elébe.”

A csapatok repülővel indulnak szombat délben Bécsből és éjszaka érkeznek Törökországba. Reméljük a hosszú repülőút nem lesz nagyon megterhelő a versenyzők számára és a Turkish Airlines járata kellemes utazást biztosít a diákoknak.

Szereplésükhöz sok sikert kívánunk!

A csapatok szerepléséről folyamatos tájékoztatást adunk a Magyar Diáksport Szövetség Facebook oldalán: https://www.facebook.com/diaksport

A csapat tagjai:

Leányok:    Viniczai Csenge, Hamburger Ágnes, Martos Hanga, Gáspár Kata Borbála, Tóth Eszter                          Katalin
Edző:          Kovács Filoména

 

Fiúk:            Kovács Barnabás, Ortmann András, Schauermann Kristóf, Szuromi Mátyás, Ormándi                           Lázár Boldizsár

Edző:           Viniczai Ferenc

Csapatvezető: Bayer László

Az esemény honlapja: http://www.isfsports.org/sport/Orienteering/next-event/

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/ISFWSCorienteering

 

 

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Legjobb játékosok, új csúcsok

    Legjobb játékosok, új csúcsok
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató Támogató