Hajdúnánás, 2015. június 25-28.
A Magyar Diáksport Szövetség Röplabda munkabizottsága tizenhat évvel ezelőtt határozta el, hogy bevezeti a diákolimpiai versenyrendszerbe a strandröplabda sportágat.
Már a kezdetekben is a III., IV., valamint az V-VI. korcsoportosok részére került kiírásra a strandröpi 4:4 elleni könnyített játékváltozata, mintegy a tanévet lezáró versenyalkalom. A tanulók és felkészítőik itt búcsúztak egymástól jó hangulatban, hiszen a meleg nyári idő, a napfény, a zene elengedhetetlen kelléke, sajátossága a strandsportoknak. Később a középiskolásoknál bevezetésre kerül nyílt kategóriában a 2:2 elleni játék, hiszen ez a „szakág” is szerepel a nyári olimpiai játékok műsorában.
Az eddig megrendezett Strandröplabda Diákolimpia® országos döntőin mindig jóval száz fölötti csapatszámmal bonyolították le a négynapos monstre versenyprogramot, ami a hajdúnánási találkozón sem lesz másként. Csütörtökön és pénteken a III. és a IV. korcsoportos csapatok mérkőzéseire kerül sor, péntek déltől az egyik leglátványosabb sportág 2:2 elleni játéka következik 32 leány és 18 fiúpáros részvételével. Rövid szusszanás után pedig szombaton és vasárnap a középiskolások 4:4 elleni játékával zárulnak röplabdás diákolimpiai események.
De nemcsak a röplabdások búcsúznak versenyekkel a tanévtől, Alsóörsön a strandkézilabdások, Siófokon pedig a strandlabdarúgók zárják a 2014/2015. tanévi diákolimpiai versenyprogramot.
Bízunk benne, az időjárás kegyeibe fogadja a fiatalokat és egész éves, a tanulmányaikban, valamint a sportban elért teljesítményükért is jó idővel jutalmazza őket.
Strandröplabda Diákolimpia® országos döntő forgatókönyv (pdf) – KATT