
A Magyar Diáksport Szövetség, a Magyar Mölkky Szövetség és a Balaton Sportegyesület szervezésében a badacsonyi strandon rendezték az I-VI. korcsoportos MÖLKKY Diákolimpia országos döntőjét május 26-án.
Az eseményen az ország minden részéből 108 egyéni és 118 páros versenyző vett részt. A mölkky egyébként egy finn eredetű szórakoztató, taktikai célbadobó játék illetve sport, amelynek egyre többen hódolnak hazánkban is. Az egész napot rendkívüli napsütés jellemezte, így a versenyek természetes kiegészítője volt a strandolás.
A hivatalos megnyitó ünnepségen a magyar és diákolimpiai himnusz után a résztvevőket Karvalits Levente szövetségi elnök, Havasi Rita a szervező, Balaton Sportegyesület elnöke, valamint Badacsonytomaj város önkormányzata nevében Horváth Márta alpolgármester köszöntötte.
Egy korcsoport (I.) kivételével svájci rendszerben zajlottak a versenyek a bejutott 16-26 csapatos ill. versenyzős korcsoportokban. Délelőtt a párosok, délután az egyéni versenyzők léptek pályára. A sportág jellegéből adódóan fiúk és lányok vegyesen versenyeztek.
Az első Mölkky Diákolimpiára országos szinten 661 egyéni és 396 páros, összesen 1453 fő nevezett. Hatalmas öröm volt látni, hogy az ország minden részéről érkeztek diákok, felkészítő tanárok és családok, hogy együtt részesei legyenek ennek az egyedülálló eseménynek a Balaton partján. Sokak számára ez nemcsak egy verseny volt, hanem az első badacsonyi élmény, az első balatoni utazás. A Mölkky határtalan. Bárki játszhatja, bárhol és bármikor. Összeköt generációkat, közösségeket és embereket.
Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a Diákolimpiával párhuzamosan megrendezhettük inklúziós fesztiválunkat is, ahol együtt játszottak az Ajkai Aktív Sportegyesület résztvevői és a rutinos Mölkky-játékosok.
A 60 pályán zajló versenyekhez a Magyar Mölkky szövetség biztosított sportszereket, hála az IMO – azaz a Nemzetközi Mölkky Szövetség, a készleteket gyártó Tactic cég és forgalmazó Reflexshop segítségének. A pályákat és más fontos technikai segítséget Badacsonytomaj városának köszönhetjük, akiknek, ez volt az első Diákolimpiájuk. Az esemény a Veszprém–Balaton Sportrégió 2026 rendezvénysorozat látványos programjaként valósult meg.
Az általános iskolák versenyében az Alsónemesapátiból a Csertán Sándor Általános iskola, a középiskolásoknál a Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum lett a legsikeresebb.
A verseny dobogósai a következő diákok lettek:
Egyéni versenyek
II. korcsoport
- Pásztori Regő Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola
- Molnár Márkó Rábapatyi Arany János Általános Iskola
- Gancz Dániel Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
III. korcsoport
- Jakócs Dániel Mihály Tatay Sándor Általános Iskola, Badacsonytomaj
- Tóth Levente Csertán Sándor Általános Iskola
- Kocsis Hunor Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
IV. korcsoport
- Varga Balázs Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola
- Bukodi Rita Székesfehérvári István Király Általános Iskola
- Lettner Levente Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium
V. korcsoport
- Gáspár Miklós Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum
- Szabó Botond Tolna Vármegyei SZC Perczel Mór Technikum és Kollégium
- Flosznik Roland Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum
VI. korcsoport
- Németh Csaba Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
- Király Levente Vas Vármegyei SZC Sárvári Tinódi Gimnázium
- Kapin Bercel Tolna Vármegyei SZC Perczel Mór Technikum és Kollégium
Páros versenyek
- Mikla Lőrinc, Séllei Marcell Csertán Sándor Általános Iskola
- Elek Dorián, Kiss Nikolett Székesfehérvári István Király Általános Iskola
- Kósa Miklós, Halászi Dávid Székesfehérvári István Király Általános Iskola
II. korcsoport
- Propszt Tamara, Sigmond Tamara Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola
- Tar Márton, Darics Bence Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
- Pásztori Regő, Zeke Dávid Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola
III. korcsoport
- Fodor Kende Botond, Szűcs Vivien Aba Sámuel Általános Iskola
- Tóth Levente-Sipos Samu Csertán Sándor Általános Iskola
- Kocsis Hunor, Bakk Szebasztián Leonidász Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
IV. Korcsoport
- Benke Emma – Gaál Mihály Csertán Sándor Általános Iskola
- Boda Elizabet Odett, Belia Marina Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum
- Al-Shamiry Heszna Amira, Széles Anna Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
V. Korcsoport
- Dancsák Tamás, Kovács Levente Zoltán Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum
- Noel Gréta, Tóth Tamás Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikum
- Ungi Titanilla, Miklós Zétény Tolna Vármegyei SZC Perczel Mór Technikum és Kollégium
VI. Korcsoport
- Kui Lara, Sami Roland Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium
- Béres Tamás, Hunyák Tamás Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium
- Lőcser Márton, Kapin Bercel Tolna Vármegyei SZC Perczel Mór Technikum és Kollégium










