




A tanév végén országszerte egymást követték a Diákolimpia® országos döntői, ahol atlétikában és három labdajátékban mérkőztek meg a legjobb diákok.
Atlétika Egyéni Pályabajnokság Diákolimpia® IV. korcsoportos országos döntő
Az országos döntőt 2026. június 3-án Székesfehérváron, a Bregyó Közi Regionális Atlétikai Központban rendezték meg, a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Pest Vármegyei Diáksport Egyesület szervezésében. Az Atlétika Egyéni és Váltófutó Pályabajnokság IV. korcsoportos versenyére 28 945 nevezés érkezett, amely növekedést mutatott az előző évekhez képest. Az országos döntőbe 11 025 tanuló jutott be, közülük 6589 fiú és 4436 lány. A nevezések 1155 intézményből érkeztek. Vármegyei bontásban Borsod-Abaúj-Zemplén, Veszprém, valamint Győr-Moson-Sopron vármegyék adták a legtöbb indulót. A legnépszerűbb versenyszám a 100 méteres síkfutás volt, ezt követte a kislabdahajítás és a távolugrás. A váltószámok közül a 4×100 méteres futás vonzotta a legtöbb csapatot. A versenyen a vármegyei és budapesti döntők legjobbjai, valamint a szintet teljesítő sportolók indulhattak; a rajtlisták alapján mintegy 700 versenyző vett részt. A megnyitón jelen volt Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere, Tölgyesi Előd, Alba Regia Atlétikai Klub elnöke, valamint dr. Erdős Dániel, az MDSZ ügyvezető igazgatója.
A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, fiú és lány csapata egyaránt megnyerte a 4×800 méteres váltófutást, ezzel kiemelkedő csapatteljesítményt nyújtva a mezőnyben. Szintén remek eredményeket értek el a szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola váltócsapatai a 4×100 méteres versenyszámban: a lányok aranyérmet szereztek, míg a fiúk a dobogó második fokára állhattak fel.
A versenyeken összesen kettő új Diákolimpia®-csúcs született:
• Fiú 100 m: Máté Patrik (Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) 10,89 másodperces idővel megdöntötte a korábbi, 11,05 másodperces rekordot.
• Lány 4×800 m: a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda csapata 10:36,80-as idővel megdöntötte a tavalyi rekordot.
Atlétika Többpróba Diákolimpia® IV. korcsoportos országos döntő
Az Atlétika Többpróba Pályabajnokság IV. korcsoportos versenyére országosan 913 intézményből 30 845 tanuló és 3126 csapat nevezett, ami az előző évekhez képest további növekedést jelentett. A 662 intézményből 8020 diák vett részt (4812 fiú, 3208 lány), összesen 818 csapat nevezésével. A vármegyék közül Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest és Győr-Moson-Sopron adták a legtöbb indulót. Az országos döntőt 2026. június 3-án szintén Székesfehérváron, a Bregyó Közi Regionális Atlétikai Központban rendezték meg, a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Pest Vármegyei Diáksport Egyesület szervezésében. A döntőben 22 fiú- és 21 lánycsapat, valamint egyéni indulók versenyeztek, összesen közel 300 résztvevővel. A csapatversenyekben a vármegyei és budapesti győztesek, valamint a további legjobb pontszámot elért együttesek jutottak be. A megnyitón Horváth Miklós Csaba, Székesfehérvár alpolgármestere, Szűcs Szabina, többpróbázó atléta és dr. Erdős Dániel, az MDSZ ügyvezető igazgatója.
A többpróba öt versenyszámból állt – 100 m síkfutás, távolugrás, kislabdahajítás, súlylökés és 800 m síkfutás –, ahol minden versenyző teljesítményét pontokkal értékelték, a csapateredményeket pedig a legjobb öt eredmény összege határozta meg.
A versenyen új Diákolimpia®-csúcs született: Pap Luca (Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium) 1081 pontos teljesítményével új diákolimpiai csúcsot állított fel.
Atlétika Többpróba Diákolimpia® II. korcsoportos országos döntő
Az országos döntőt 2026. június 6-án rendezték meg a pápai Sport Centrumban, a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Veszprém Vármegyei Diáksport Egyesület szervezésében. Atlétika Többpróba Diákolimpia® versenyén országosan összesen 11 294 diák vett részt (5964 fiú, 5330 lány) 682 intézmény képviseletében. A versenyekben 1139 csapat és 2404 egyéni induló szerepelt. A legtöbb nevezés Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest és Győr-Moson-Sopron vármegyéből érkezett. A döntőben 22 fiú- és 23 lánycsapat, valamint egyéni versenyzők álltak rajthoz. A többpróba három versenyszámból állt (60 m síkfutás, távolugrás, kislabdahajítás), amelyet a csapatversenyekben váltófutás egészített ki. Az összetett eredményeket pontszámok alapján határozták meg. Külön érdekesség volt, hogy több intézmény – köztük a Grosics Gyula Katolikus Sport Általános Iskola, a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola, a Lenti Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola – mindkét nemben csapattal képviseltette magát az országos döntőben.
Az eseményt megnyitotta Grőber Attila, Pápa polgármestere, Egyházi Andrea, a Pápai Tankerületi Központ igazgatója, Tóth Péter, a Pápai PVK Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Szőllős Eszter, az MDSZ Diákolimpia®, Diáksport és Eseményszervezési Osztályának vezetője.
A fiúk egyéni versenyében rendkívül szoros eredmények alakultak ki: az első és a második helyezett azonos pontszámmal zárta a versenyt, így végül a több magasabb részpontszám döntött a bajnoki címről. A további helyezések esetében is csupán 1-2 pont különbségek határozták meg a végső sorrendet, ami jól mutatja a mezőny kiegyensúlyozottságát.
A lányok mezőnyében szintén kiemelkedő eredmények születtek: egyéni csúcsbeállítás történt, megismételve a tavaly Pápa városában elért rekordot. Emellett új lány egyéni és lány csapat diákolimpiai csúcs is született, mindkettő a Budapest XI. kerületi Grosics Gyula Katolikus Sport Általános Iskolához köthető. A budapesti iskola csapata ráadásul sorozatban második alkalommal nyerte meg a lány csapatversenyt. A győztes együttesből három tanuló tavaly és idén is tagja volt az aranyérmes csapatnak, ezzel stabil és meghatározó szereplőivé váltak a sportág diákolimpiai mezőnyének.
A versenyeken összesen egy új Diákolimpia®-csúcs született, emellett egy csúcsbeállítás is történt:
• Lány hárompróba – egyéni: Mészáros Zoé (Budapest XI. kerületi Grosics Gyula Katolikus Sport Általános Iskola) 546 ponttal csúcsbeállítást ért el, megismételve a tavalyi győztes eredményt.
• Lány hárompróba – csapat: a Budapest XI. kerületi Grosics Gyula Katolikus Sport Általános Iskola csapata új Diákolimpia®-csúcsot állított fel 2516 ponttal.
Összevont Labdajátékok Diákolimpia® III. korcsoportos országos döntő
Nagy létszámmal rendezték meg az Összevont Labdajátékok Diákolimpia® (kosárlabda, kézilabda, röplabda) III. korcsoportos országos döntőjét. A versenyen sportáganként 8-8 fiú és lány csapat vett részt, összesen 48 együttessel. A döntőben 608 diák és 96 felkészítő vett részt. Országosan a Diákolimpia® rendszerében több mint 365 ezer nevezést rögzítettek, ezen belül kézilabdában 6642, röplabdában 3268, kosárlabdában 3017 tanuló vett részt a III. korcsoport versenyeiben. A bronz mérkőzések és a döntők élő közvetítésben is követhetők voltak a Diákolimpia® Facebook oldalán.
A döntő különlegessége volt, hogy összevont megnyitó ünnepséget rendeztek a kézilabda-, kosárlabda- és röplabda országos döntőbe jutott fiú- és leánycsapatok számára, amelyet Piros Zoltán a Debreceni MJV önkormányzati képviselője és Debreceni MJV Kulturális és Oktatási Bizottság képviselő tagja, valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke nyitott meg.
Röplabda
A fiúk között különösen erősnek bizonyultak a kecskeméti iskolák, míg a lányok mezőnyében a nyíregyházi és székesfehérvári intézmények tartoztak az élmezőnybe. Érdekességként több vármegye – köztük Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun – mindkét nemben képviseltette magát, valamint egyes régiók két csapattal is részt vettek a döntőben.
A lányok versenyét végül a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola csapata nyerte meg, amely egyben a FATUM-Nyíregyháza női extraligás csapatának utánpótlásbázisa. A fiúknál a Kunhegyesi Református Általános Iskola bizonyult a legjobbnak.
A III. korcsoportos Fiú Röplabda versenyeken az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:
I. Kunhegyesi Református Általános Iskola, Óvoda és Családi Bölcsőde Hálózat
II. Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
III. Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Különdíjasok:
- „ALL STAR” Csapat:
- Fehír Milán (Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola)
- Fekete Lénárd (Kunhegyesi Református Általános Iskola, Óvoda és Családi Bölcsőde Hálózat)
- Király Ádám (Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
- Ishaku Levi Judah (Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Toponári Tagiskolája)
- A legeredményesebb testnevelő, felkészítő: Bodó István (Kunhegyesi Református Általános Iskola, Óvoda és Családi Bölcsőde Hálózat)
A III. korcsoportos Lány Röplabda versenyeken az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:
I. Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
II. Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szent Imre utcai Telephelye
III. Felsővárosi Általános Iskola (Székesfehérvár)
Különdíjasok:
- „ALL STAR” Csapat:
- Holes Zselyke (Nyíregyházi Bem József Általános Iskola)
- Erős Villő (Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szent Imre utcai Telephelye)
- Bodnár Sára (Nyíregyházi Bem József Általános Iskola)
- Veress Csenge (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda)
- A legeredményesebb testnevelő, felkészítő: Sitku Tamara (Nyíregyházi Bem József Általános Iskola)
Kézilabda
A kézilabda tornán növekvő részvétel és erős mezőny jellemezte a versenyt, ahol az előző évi számokhoz képest is emelkedett a nevező csapatok száma. A döntőben hagyományosan erős iskolák és visszatérő dobogósok is szerepeltek. Több vármegye – köztük Hajdú-Bihar, Fejér és Baranya – mindkét nemben csapattal jutott be a döntőbe.
A fiú mezőnyben a Kispesti Vass Lajos Általános Iskola csapata nyújtott kiemelkedő teljesítményt, amely a tavalyi döntő után idén megszerezte a bajnoki címet a Budapest XXIII. Kerületi Török Flóris Általános Iskolával való mérkőzésben. A két budapesti iskola immár második egymást követő évben dominálta a III. korcsoportos fiú döntőt.
A lányok versenyében a szeghalmi Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata nyerte meg a 2025/2026-os tanév országos döntőjét, ezzel tovább erősítve helyét a diákolimpiai kézilabda élmezőnyében, az elmúlt években rendszeres résztvevője volt az országos fináléknak.
A III. korcsoportos Fiú Kézilabda versenyeken az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:
I. Kispesti Vass Lajos Általános Iskola
II. Török Flóris Általános Iskola (Budapest)
III. Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola
Különdíjasok:
• A legtechnikásabb játékos: Székely Roland (Kispesti Vass Lajos Általános Iskola)
• A legjobb kapus: Szalay Marcell (Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium)
• Gólkirály: Szabó Xavér (Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola)
• Legjobb felkészítő/testnevelő: Bene András (Kispesti Vass Lajos Általános Iskola)
A III. korcsoportos Lány Kézilabda versenyeken az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:
I. Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Szeghalom)
II. Deák Ferenc Általános Iskola és Kollégium (Zalaszentgrót)
III. Gárdonyi Géza Általános Iskola
Különdíjasok:
• A legtechnikásabb játékos: Kiss Lili Aliz (Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
• A legjobb kapus: Szivós Nóra (Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
• Gólkirálynő: Kurucz Regina Anna (Deák Ferenc Általános Iskola és Kollégium)
• Legjobb felkészítő/testnevelő: Pántya Nagy Csilla (Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
Kosárlabda
A lányoknál a soproni és pécsi iskolák, míg a fiúknál budapesti, zalaegerszegi és debreceni csapatok szerepeltek kiemelkedően. Az országos döntőben több vármegye – például Budapest, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok – mindkét nemben képviseltette magát, és több helyről két csapat is bejutott.
A torna egyik legizgalmasabb mérkőzését a fiú 5. helyért vívta a Budapest Grosics és a Nyíregyházi Szent Miklós csapata: a találkozó csak kétszeri hosszabbítás után dőlt el, végül a nyíregyházi együttes négy ponttal bizonyult jobbnak. A fiú döntő szintén végletekig kiélezett küzdelmet hozott, ahol a Debreceni Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola egyetlen pontos győzelmet aratott a Körmendi Olcsai Kiss Zoltán Általános Iskola felett (60–59).
A III. korcsoportos Fiú Kosárlabda versenyeken az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:
I. Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola (Debrecen)
II. Olcsay-Kiss Zoltán Általános Iskola (Körmend)
III. Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Zalegerszeg)
Különdíjasok:
- Az „All Star” csapat (5 fő):
- Bencze Levente (Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium)
- Kállai Dániel (Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Mathiász János Általános Iskolája)
- Farkas Marcell (Olcsay-Kiss Zoltán Általános Iskola)
- Sajtor- Hernádi Ádám (Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola)
- Gáll Levente (Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola)
- A legtöbb pontot dobó játékos: Kállai Dániel – 124 pont (Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola)
- A legeredményesebb testnevelő, felkészítő: Sarkady Ferenc (Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola)
A III. korcsoportos Lány Kosárlabda versenyeken az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:
I. Grosics Gyula Katolikus Sport Általános Iskola (Budapest)
II. Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Sopron)
III. Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Technikuma, Szakképző Iskolája, Általános Iskolája, Óvodája, Alapfokú Művészeti Iskolája és Diákotthona
Különdíjasok:
- Az „All Star” csapat (5 fő):
- Rákóczi Bora (Grosics Gyula Katolikus Sport Általános Iskola)
- Fofana Dolly (Grosics Gyula Katolikus Sport Általános Iskola)
- Spanvaf Panni (Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfoku Művészeti Iskola)
- Márton Viola (Zombai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
- Molnár Blanka (Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Technikuma, Szakképző Iskolája, Általános Iskolája, Óvodája, Alapfokú Művészeti Iskolája és Diákotthona)
- A legtöbb pontot dobó játékos: Márton Viola – 152 p (Zombai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
- A legeredményesebb testnevelő, felkészítő: Besenyői Andrea (Grosics Gyula Katolikus Sport Általános Iskola)
A 2025/2026. tanévi Diákolimpia® alapszintű (körzeti) versenyei a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Tehetség Program 40 millió forintos hozzájárulásával valósulnak meg.
A hétvégi Diákolimpia® Országos Döntő legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® Facebook oldalán, a mérkőzések és a részletes torna eredmények pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon.










