Magyarország köztársasági elnöke a 2013/2014 tanévi Diákolimpia® fővédnöke

Áder János elfogadta az MDSZ felkérését

A Magyar Diáksport Szövetség a 2013/2014. tanévben immár 27. alkalommal hirdeti meg az ország valamennyi általános és középiskolájában a Diákolimpia® eseménysorozatát. A Diákolimpia®, mint a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozás területén is kiemelkedő jelentőségű versenyrendszerében mintegy 270 000 tanuló vesz részt a 6 és 18 év közötti korosztályban, 18 sportágban, nemenként hat korcsoportban.
Az idei évi Diákolimpia® már megújult arculattal, honlappal és versenykiírással indul útjára. Az MDSZ célja a versenyzési lehetőség biztosítása mellett a tehetséggondozás, a sportágak népszerűsítése, valamint a teljes körű iskolai egészségfejlesztés és a diákok egészséges életmódra való nevelése, összhangban az egészségügy és a köznevelés céljaival.
Tekintettel arra, hogy hazánk legnépesebb diáksport eseménysorozatáról van szó, amely Magyarország valamennyi iskoláskorú fiatalja számára elérhető – néhány településen pedig az egyedüli lehetősége az egészségfejlesztő testmozgásnak, Balogh Gábor az MDSZ elnöke felkérte Magyarország köztársasági elnökét a Diákolimpia® 2013/2014. tanévi versenysorozatának fővédnöki tisztségére.

Áder János köztársasági elnök úr elfogadta a felkérést, válaszlevele az alábbi linken olvasható:

Magyarország köztársasági elnökének levele a diákolimpiai felkérésre.

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Covid

    COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató