Kétnapos floorball Diákolimpia® gála Komáromban

DSC00242-900x675

A komáromi Városi Sportcsarnok látja vendégül két napon keresztül a 2014-es év első Diákolimpia® bajnoki döntőjének résztvevőit, a kispályás floorball 96 csapatos mezőnyét.

A Diákolimpia® országos döntőjének megnyitóján Balatoni Monika, társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár köszöntötte a résztvevőket, Czunyiné dr. Bertalan Judit, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Dr. Molnár Attila, Komárom polgármestere, Füzi Gábor, a Magyar Floorball Szövetség elnöke, Tompa Andor, a Komárom-Esztergom Megyei Diáksport Tanács elnöke, valamint Vizeli Csaba, a Komáromi Kulturális, Sport- és Szabadidő Nonprofit Kft. ügyvezetője jelenlétében.

Az államtitkári köszöntő után Dr. Molnár László, a Magyar Diáksport Szövetség szakmai igazgatója nyitotta meg a három korcsoport versenyét.

Ezt követően a diákolimpiai eskü szövege alapján Maton Fanni, a tatai Eötvös József Gimnázium tanulója, és közel kétszáz versenyző tett fogadalmat, hogy a fair play szellemében, becsületesen, töretlen akarattal, legjobb tudása szerint teljesít a Diákolimpia® országos döntőjén és méltó módon képviseli iskoláját.

Az ünnepélyes megnyitó programját a komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola Fit Kid csoportjának bemutatója zárta, majd kezdődhettek is három pályán a mérkőzések.

Az első nap eseményeiről Tóth Imre, a Versenybizottság Elnöke számolt be:

Véget értek a VI. korcsoportos küzdelmek a Kispályás Floorball Diákolimpián!

Fantasztikus hangulat, sziporkázó mérkőzések, váratlan fordulatok, így jellemezhetnénk a legidősebb korosztály küzdelmeit a Kispályás Floorball Diákolimpia® országos döntőjén Komáromban.

A lányok mezőnyében a csoportmérkőzések után a válogatott játékosakat is felsorakoztató egri Neumann és Dobó, a paksi Energetikai mellett a Kecskeméti Református Gimnázium csapata került a legjobb négy közé. Az éremért zajló küzdelmek megmutatták a játék szépségét, s az utolsó pillanatban lőtt góllal az egri Dobó Gimnázium megszerezte az aranyérmet, a mindössze három játékossal felálló egri Neumann Középiskola csapata előtt, míg a bronzért zajló küzdelemben a paksi ESZI csapata visszavágott a csoportmeccsen elszenvedett vereségért, s megszerezte a bronzérmet a hősiesen küzdő Kecskeméti Református Gimnázium versenyzői előtt.

A VI. korcsoportos fiúk küzdelmeit nevezhetjük király kategóriának is, hiszen magas színvonalú mérkőzéseken dőlt el a Diákolimpia® bajnoki cím sorsa. A csoportküzdelmekből a komáromi Széchenyi Szakközép, a dunaújvárosi Széchenyi, a budapesti Balassi és Csik Gimnázium csapata jutott tovább. A keresztjáték után ebben az évben a komáromi Széchenyi István Szakközépiskola csapata érett, taktikus, s helyenként rendkívül magas színvonalú játékkal nyerte meg az aranyérmet a budapesti Balassi Gimnázium előtt, ezzel beért az évek óta tartó magas szintű komáromi utánpótlás nevelés újabb gyümölcse. A III. helyért a Csik Ferenc Gimnázium büntetőkkel bizonyult jobbnak a dunaújvárosi fiataloknál.

Végeredmény VI. korcsoport – Leányok

1. Eger, Dobó István Gimnázium

2. Eger, Neumann János Középiskola és Kollégium

3. Paks, Energetikai Szakközépiskola és Kollégium

4. Kecskemét, Kecskeméti Református Gimnázium

5. Eger, Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium

6. Tata, Eötvös József Gimnázium és Kollégium

7. Dunaújváros, Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

8. Kecskemét, Kecskeméti Lestár Péter Szakközépiskola és Szakiskola

Végeredmény VI. korcsoport – Fiúk

1. Komárom, Komárom-Esztergom Megyei Széchenyi István Közgazdasági-Informatikai Szakközépiskola

2. Budapest XVII., Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

3. Budapest II., Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium

4. Dunaújváros, Széchenyi István Gimnázium

5. Miskolc, Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola

6. Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnázium

7. Miskolc, Diósgyőri Gimnázium „A”

8. Kecskemét, Kecskeméti Református Gimnázium „A”

A szív és a lelkesedés diadala

 Az I. korcsoportosok küzdelmei során láthatjuk a legnagyobb elszántságot, a leglelkesebb szurkolókat valamint a játék szépségét kereső, tanuló feltörekvő utánpótlást.

A legkisebb fiúk között a keresztjátékban a budapesti Remetekertvárosi iskola csapata egy nagyon szoros mérkőzésen büntetőkkel jutott tovább a szigetszentmiklósi József Attila iskola csapatával szemben, míg a másik ágon a miskolci Vörösmarty iskola csapatának sikerült a hazai szurkolók által fantasztikusan biztatott komáromi Bozsik iskola csapatát legyőzni. Az éremért zajló csaták további izgalmakat tartogattak, hiszen a „bozsikosok” az utolsó pillanatban szerzett góllal gyűjtötték be a bronzérmet, míg az aranyérmet gyönyörű, fegyelmezett játékkal hódította el a Remetekertvárosi Általános Iskola csapata, a miskolci jégkorongban is edződött fiatalokkal szemben.

A lányok küzdelmei során is láthattunk izgalmakat, míg eljutottunk a címvédésig. A csoportküzdelmek után a kecskeméti Damjanich iskola a komáromi Bozsik iskolával mérkőzhetett az országos döntőért, melyet sikeresen abszolvált. Míg a pécsi Budai-Városkapu iskola játékosai könnyed játékkal jutottak tovább a városföldi iskola csapatával szemben. Így a bronzérem esetében hazai sikerért szorított a közönség, s nem hiába, mert a Bozsik iskola diákjai meghálálva a biztatást megszerezték a III. helyet. A döntőben fordulatos, izgalmas mérkőzésen a rendes játékidőben döntetlen eredmény született, s mivel a hosszabbításban sem dőlt el a mérkőzés, így a büntetők következtek, melyek során a kecskeméti Damjanich János iskola diákjai bírták jobban az izgalmakat és 2013 után ismét begyűjtötték a Diákolimpia® országos bajnoka címet.

Végeredmény I. korcsoport – Leányok

1. Kecskemét, Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája

2. Pécs, Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

3. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola

4. Városföld, Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája

5. Miskolc, Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda

6. Budapest XIII., Eötvös József Általános Iskola „A”

7. Budapest VIII., Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola „B”

A kazicbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola sorozatos megbetegedések miatt visszalépett.

Végeredmény I. korcsoport – Fiúk

1. Budapest II., Remetekertvárosi Általános Iskola

2. Miskolc, Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda

3. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola

4. Szigetszentmiklós, József Attila Általános Iskola

5. Jászberény, Szent István Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

6. Balassagyarmat, Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola

7. Miskolc, Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Kisboldogasszony Óvoda

8. Paks, Paksi Deák Ferenc Általános Iskola

Meg lesz-e a címvédés?

Ez volt a legnagyobb kérdés az V. korcsoportos lányok küzdelmei előtt, hiszen a tavalyi tanév IV. és V. korcsportos Diákolimpia® bajnoka a budapesti Tamási iskola diákjai erre készültek. A csoportmérkőzéseken könnyedén vették az akadályt, s jutottak a keresztjátékba, ahol az egri Hunyadi iskola tanulói sem tudták megakadályozni a döntőbe jutásukat. A másik ágon a csoportmérkőzések után az egri Dobó Gimnázium a paksi Vak Bottyán Gimnáziummal került szembe, amelyből az atomvárosi lányok kerültek ki győztesen. Így a III. helyért, a heves megyei csatából, a fiatalabbak kerültek ki győztesen, s a Hunyadi iskola tanulói nyakába akasztották a bronzérmet. A döntőben a paksi lányoknak nem sikerült megakadályozni a Tamási iskola diákjainak szárnyalását, így sikerült amiben reménykedtek, megvédték a Diákolimpia® bajnoka címet.

A fiúk küzdelmei rendkívül szikrázó csatákat, kemény ütközeteket hoztak, melyek során a komáromi Széchenyi Szakközépiskola, a Kecskeméti Református Gimnázium, a bajai Szent László ÁMK, és a budapesti Leöwey Gimnázium szerepelt a legeredményesebben, így ők jutottak be a keresztjátékba. Itt nem történt meglepetés, hiszen a fővárosiak érett játékkal kerültek a döntőbe a kecskemétiekkel szemben, míg a komáromiak egy fordulatos, küzdelmes mérkőzésen győzték le a bajaiakat. Így a bronzmérkőzés Bács megyei csatát hozott, s a két iskola ismét szembekerült egymással, idén már sokadszor. Most a kecskemétiek bírták jobban a küzdelmet és megfontolt, türelmes játékukért akaszthatták nyakukba a bronzérmet. A döntő előtt felmerült a kérdés, hogy a komáromiak még mennyire „éhesek”, hiszen a VI. korcsoportos győzelmük után, itt volt a lehetőség, hogy az V. korcsoport bajnokai is ők legyenek. A kezdő sípszó után gyorsan eloszlatták a kételyeket, hiszen könnyed, látványos, igazi közönség szórakoztató játékkal szerezték meg az aranyérmet.

Végeredmény V. korcsoport – Leányok

1. Budapest XII., Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium

2. Paks, Vak Bottyán Gimnázium

3. Eger, Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola

4. Eger, Dobó István Gimnázium

5. Paks, Paksi Deák Ferenc Általános Iskola

6. Kecskemét, Kecskeméti Református Gimnázium

7. Balassagyarmat, Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola

8. Dunakeszi, Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium

Végeredmény V. korcsoport – Fiú

1. Komárom, Komárom-Esztergom Megyei Széchenyi István Közgazdasági-Informatikai Szakközépiskola

2. Budapest IX., Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola „A”

3. Kecskemét, Kecskeméti Református Gimnázium „A”

4. Baja, Szent László Általános Művelődési Központ

5. Tata, Eötvös József Gimnázium és Kollégium

6. Budapest XII., Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola

7. Miskolc, Diósgyőri Gimnázium

8. Miskolc, Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakképző Központ

A komáromi Városi Sportcsarnokban vasárnap is „teljes üzemmódban működött” a Kispályás Floorball Diákolimpia® országos döntője.

Délelőtt kilenc órától a III. korcsoportos csapatok léptek pályára, majd déltől a II. korcsoportosok mutatták be tudásukat, míg 15.00 órától a IV. korcsoportosoké volt a főszerep.

A versenynap megnyitóján részt vett Popovics György, a Komárom-Esztergom megyei Közgyűlés elnöke, Füzi Gábor, a Magyar Floorball Szakszövetség elnöke, Tompa Andor, a Komárom-Esztergom Megyei Diáksport Tanács elnöke, Vizeli Csaba, a Komáromi Kulturális, Sport és Szabadidő Nonprofit Kft. ügyvezetője, Szalai Péter, a Magyar Floorball Szakszövetség elnökségi tagja.

A jelenlévőket Popovics György úr köszöntötte, majd Németh Noémi, a Magyar Diáksport Szövetség Közép-dunántúli régiójának irodavezetője nyitotta meg az országos döntőt.

Az üdvözlő és megnyitó beszédeket követően közel háromszáz diák mondta Kordik Fanni, a kecskeméti Damjanich Általános Iskola tanulója után a diákolimpiai eskü szövegét, majd a felemelő pillanatok után a komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola Fit Kid csoportjának bemutatóját tapsolta végig a zsúfolásig megtelt csarnok közönsége.

A vérpezsdítő műsort követően előkerültek az ütők, a labdák, a három pálya ismét benépesült floorballozó fiatalokkal.

 A vasárnapi mérkőzésekről Kovács Barna, a Versenybizottság elnök-helyettesének beszámolóját olvashatják:


Egri „henger” a III. korcsoportban

 A második nap első mérkőzései mind a fiúknál, mind a lányoknál egyértelművé tették, hogy a legjobb csapatok között az egri Hunyadi iskola diákjai mindenképpen ott lesznek. Az nem volt nagy meglepetés, hogy a lányoknál imponáló magabiztossággal bejutottak a négy közé, az elődöntőben azonban jócskán megizzadtak a kecskeméti Damjanich ellen, egyetlen aprócska góllal bizonyultak jobbnak. A másik elődöntőből a budapesti „vajdások” jutottak a fináléba, miután szintén egy találattal győzték le a kazincbarcikai Pollack iskola csapatát. A bronzmérkőzést a kecskemétiek nyerték, míg a döntőben az egriek 3-0-s diadalt arattak a fővárosiak felett.

 A fiúk országos döntőjének mezőnyébe két csapattal is bejutott az egri Hunyadi iskola, ezzel is bizonyítva, hogy milyen komoly utánpótlás-nevelés folyik a hevesi megyeszékhelyen. Ráadásul – nagy meglepetésre –mindkét csapatuk továbbjutott a csoportküzdelmek után, és az elődöntőben igazi presztízsrangadót játszhattak egymás ellen. Izgalmas küzdelem után a döntőbe az „A” csapatuk jutott. A komáromi Bozsik iskola és a miskolci Vörösmarty a két nap során sokszor összecsapott egymással, a III. korcsoportosok másik elődöntőjébe is ez a két csapat jutott. A „hazai” bozsikosok meggyőző játékkal jutottak túl a hajszálnyival esélyesebbnek tartott borsodiakon. A bronzmérkőzést nagy csatában nyerte a Hunyadi „B” csapata, míg „A” csapatuk a döntőben sokkal simábban diadalmaskodott a komáromiak felett.

Ezzel Herpai Imre, Leitner Tamás és Bíró Csaba tanítványai a III. korcsoportosoknál valamennyi csapatukkal a dobogóra állhattak, ami egyedülálló teljesítmény.

Végeredmény, III. korcsoport – Lány

1. Eger, Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola „A”

2. Budapest VIII. ker., Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola „A”

3. Kecskemét, Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája

4. Kazincbarcika, Pollack Mihály Általános Iskola

5. Fonyód, Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde

6. Budapest XII. ker., Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium

7. Paks, Paksi Deák Ferenc Általános Iskola

8. Miskolc, Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda

Végeredmény, III. korcsoport – Fiú

1. Eger, Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola „A”

2. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola

3. Eger, Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola „B”

4. Miskolc, Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda „B”

5. Budapest VIII., Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola „A”

6. Miskolc, Miskolci Herman Ottó Gimnázium

7. Visegrád, Áprily Lajos Általános Iskola

8. Székesfehérvár, Zentai Úti Általános Iskola

„Mi dolgunk a világon?” „… küzdeni / Erőnk szerint a legnemesbekért.”

A „vörösmartys” dobogó

 A II. korcsoportos lányoknál a sorsolás szeszélye folytán a „B” csoportba három hasonló erősségű csapat került. Itt a csoportküzdelmekben a budapesti Tamási iskola, a fonyódi Palonai és a komáromi Bozsik iskola csapatai „körbeverték” egymást, végül a három csapat összevetéséből utóbbiak jöttek ki rosszul, míg a fővárosiak és a somogyiak az elődöntőbe kerültek. A másik csoportból az egri „hunyadisok” és a szirmabesenyői Szinyei Merse Pál iskola lányai harcolták ki az elődöntőbe kerülést. A döntőbe jutásért aztán az egriek hosszas büntetőpárbajban győzték le a budapestieket, míg a fonyódiak magabiztosan kerekedtek felül a szirmabesenyői gárdán. A bronzmérkőzést a fővárosiak nyerték, míg a döntőben az egri lányok egy góllal múlták felül a Balaton-partiakat.

 A fiúk versenyének érdekessége az volt, hogy a legjobb négy csapat közé három Vörösmarty iskola is bejutott. A miskolci, debreceni és a székesfehérvári „vörösmartysok” mellett a „kakukktojás” a komáromi Bozsik iskola gárdája volt. Az elődöntőben két rendkívül izgalmas, az utolsó pillanatokig nyílt mérkőzésen 1-1 góllal tudott nyerni a borsodi és a hajdúsági Vörösmarty iskola. Így a bronzcsata a dunántúliakra maradt, ahol a büntetőpárbaj végén a székesfehérváriak örülhettek, mindez pedig azt is jelentette, hogy a dobogó mindhárom fokára Vörösmarty Mihály Általános Iskola csapata állhatott. A döntőben a miskolciak egyetlen góllal tudták felülmúlni a cívis városiakat, így az aranyérmet Bíró Ignác tanítványainak nyakába akaszthatták.

Végeredmény, II. korcsoport – Lány

1. Eger, Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola

2. Fonyód, Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde

3. Budapest XII. ker., Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium

4. Szirmabesenyő, Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

5. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola

6. Városföld, Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája

7. Budapest VIII. ker., Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola „A”

8. Kazincbarcika, Pollack Mihály Általános Iskola

 

Végeredmény, II. korcsoport – Fiú

1. Miskolc, Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda „A”

2. Debrecen, Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

3. Székesfehérvár, Vörösmarty Mihály Általános Iskola

4. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola

5. Budapest XIII. ker., Eötvös József Általános Iskola „A”

6. Budapest V. ker., Váci Utcai Ének-Zenei Általános Iskola

7. Eger, Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola „A”

8. Miskolc, Jókai Mór Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Kiegyenlített mezőny a IV. korcsoportosoknál

 A IV. korcsoportos lányok mezőnyében az előzetes várakozásoknak megfelelően a budapesti Vajda, a paksi Deák, a fonyódi Palonai és az egri Hunyadi iskola diákjai jutottak a legjobb négy közé. A kiegyenlített erőviszonyokra mi sem jobb bizonyíték, mint hogy mindkét elődöntő büntetőpárbajjal dőlt el. A szerencsésebbek ezúttal a fővárosiak és a hevesiek voltak, míg a dunántúliak a bronzéremért küzdhettek meg. Utóbbi találkozót végül a fonyódiak nyerték. A döntő ezúttal is hevesi diadalt hozott, így a két nap során ötödször játszották egri csapatnak a Queen együttes legendás dalát, a „We are the champions”-t.

 A fiúk mezőnyében szintén a papírforma érvényesült akkor, amikor a budapesti Podmaniczky iskola és a debreceni Vörösmarty iskola csapatai jutottak döntőbe. A bronzmeccsen a paksi deákosok egy góllal múlták felül a miskolci Avasi gimnazistákat, a finálé pedig hosszabbításos összecsapást hozott. A ráadás utolsó percében végül a fővárosiak találtak az ellenfél kapujába, így a debreceniek ezüstéremmel térhettek haza.

Végeredmény, IV. korcsoport – Lány

1. Eger, Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola

2. Budapest VIII. ker., Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola „A”

3. Fonyód, Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde

4. Paks, Paksi Deák Ferenc Általános Iskola

5. Budapest XIII. ker., Eötvös József Általános Iskola

6. Kazincbarcika, Pollack Mihály Általános Iskola

7. Kecskemét, Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája

8. Sárospatak, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola

Végeredmény, IV. korcsoport – Fiú

1. Budapest XVII. ker., Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola

2. Debrecen, Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

3. Paks, Paksi Deák Ferenc Általános Iskola

4. Miskolc, Avasi Gimnázium

5. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola

6. Budapest VIII. ker., Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola „B”

7. Kecskemét, Kecskeméti Református Általános Iskola „A”

8. Szirmabesenyő, Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

képekért katt ide: http://www.flickr.com/photos/diaksport/

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Covid

    COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató