WKF Karate és Szabadfogású Birkózó diákolimpiai döntők

WKF Karate Diákolimpia® országos döntő

Szigetszentmiklós, 2014. november 15.

 

A Magyarországi Goju-Ryu Karate-Do Szövetség szervezésében a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban 2014. november 15-én került megrendezésre a XIX. WKF Karate Diákolimpia® országos döntő. Az impozáns, tágas sportcsarnokban lebonyolított diákversenyre 476 tanuló nevezett be az ország különböző általános és középfokú köznevelési intézményeit, iskoláit képviselve.

A verseny reggelén köszöntötték a megjelent csapatokat és a vendégeket, majd Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szövetség elnöke mondott beszédet, végül Orbán Zoltán, WKF nemzetközi bíró, a verseny főbírája hivatalosan is megnyitotta a versenyt. A diákolimpiai országos döntőt megtekintette Büki Péter, a Magyar Budo Magazin főszerkesztője, Székely Sándor, a Székely Budo Kft. tulajdonosa, Sensei Nana Shimizu 3. danos japán mester.

A Pest megyei település sportcsarnokába közel 1500 fő látogatott el, ahol a formagyakorlatok és a küzdelmek egy időben 5, illetve 6 küzdőtéren zajlottak, a kata és a kumite eredményhirdetései, az éremátadások pedig folyamatosan zajlottak, így az egész versenynap folyamán lüktető, mozgalmas programon vehettek részt a diákok, az őket elkísérő edzők, felkészítők és az értük szurkoló hozzátartozók, drukkerek.

Fotók:  https://www.facebook.com/diakolimpia?fref=ts

 

Birkózó Diákolimpia® országos döntők

Magyarország egyik sikersportágában, a birkózásban is megrendezésre került két diákolimpiai, tehetséggondozó országos döntő az ősz folyamán.

Dunaújvárosban, 2014. november 7-8-án, a fiúk III. és IV. korcsoportos szabadfogású diákolimpiai országos döntőit Simita Zsolt, a Magyar Birkózó szakreferense nyitotta meg Gáspár Tamás világbajnoki aranyérmes, a Magyar Birkózó Szövetség igazgatójának jelenlétében. A kétnapos viadalon a „diák” korcsoportban 228 fő, míg a „serdülőknél” közel 150 fő versenyző lépett szőnyegre szépszámú szurkolósereg előtt.

A legkisebb korosztály, a II. korcsoportos szabadfogásúak Orosházára látogattak 2014. november 14-én, ahol Magyarország 100. olimpiai aranyérmét szerző klasszisa, jelenleg a Magyar birkózó Szövetséget irányító Dr. Hegedűs Csaba nyitotta meg a diákolimpiai országos döntőt. A birkózó palánták viadalát, melyen tizenhárom súlycsoportban közel százötven kisdiák küzdött meg az érmekért és a helyezésekért, megtekintette Lázár János, a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke, és Simita Zsolt, a MBSZ szakreferense is.

A leányok és a kötöttfogású fiúk legközelebb 2015. márciusában találkoznak korcsoportjaik országos diákolimpiai döntőin, melynek pontos időpontjait és helyszíneit pályázat útján dönti el a Magyar Birkózó Szövetség.

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Covid

    COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató