Közlemény A 2020/2021. tanévi Diákolimpia® felfüggesztéséről és egyes sportági versenykiírásaiban meghatározott lebonyolítási és nevezési határidők törléséről

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnökségének 4/2020 (III.11.) számú határozatában foglalt felhatalmazás alapján az MDSZ Országos Központja összhangban a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Kormányrendeletben foglaltakkal, valamint a 2020. október 2-án kiadott közleményével, a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban az alábbi döntést hozta:

(1) a 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszere a mai naptól 2020. december 11-ig felfüggesztésre kerül. A felfüggesztés időtartama alatt a Magyar Diáksport Szövetség rendezésében megvalósított Diákolimpia® versenyek vonatkozásában, a versenyrendszer valamennyi (körzeti, megyei, valamint országos) szintjén, Diákolimpia® versenyek nem kerülnek megrendezésre.

Egyúttal az MDSZ haladéktalanul kezdeményezi az érintett országos sportági szakszövetségek, sportági szövetségek irányában, hogy az általuk rendezendő Diákolimpia® versenyek a fenti időszakban ugyancsak ne kerüljenek megtartásra.

A felfüggesztés nem érinti a Mező Ferenc – Szellemi Diákolimpia versenykiírását, így az online fordulók a versenykiírásban meghatározottak szerint megkezdődnek.

(2) Összhangban a Kormány járványügyi védelmi intézkedéseivel az új koronavírus terjedésének megfékezése érdekében, biztosítva annak lehetőségét, hogy a 2020/2021. tanévben meghirdetett valamennyi Diákolimpia® verseny a későbbiek során megrendezésre kerülhessen, a 2020. október 2-án kiadott közleményben meghatározott 8 versenykiírás mellett az alábbiakban felsorolt további sportági versenykiírásokban rögzített alapszintű és megyei/budapesti, továbbá országos versenyek lebonyolítási határideje, illetve az azokhoz kapcsolódó továbbjuttatási határidők törlésre kerülnek:

– Grundbirkózás
– Játékos Sportverseny
– Torna B kategória.

A döntés értelmében az érintett versenykiírások országos döntőinek időpontja – és akár azok helyszíne is – módosulni fog.

(3) Továbbá Grundbirkózás sportág esetében a versenykiírásban meghatározott nevezési határidő törlésre kerül.

A törlésre került határidők helyett új határidők meghatározásáról, valamint a járványügyi helyzettel kapcsolatos fejlemények és információk folyamatos feldolgozása mentén a versenykiírással kapcsolatos további intézkedésekről az MDSZ Országos Központja minden hónap 10. napjáig ad tájékoztatást.

Budapest, 2020 november 11.


dr. Erdős Dániel
ügyvezető igazgató

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Covid

    COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató