Közel 1000 diák vett részt összesen a pünkösdi hétvége Diákolimpia® versenyein, amelynek során az I. és II. korcsoportos labdarúgók, illetve a IV. korcsoportban kézilabda, kosárlabda és röplabda küzdelmek is zajlottak az ország két végében.
A szombathelyi tornát a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megbízásából a Vas Megyei Diáksport Egyesület szervezte, amelynek megnyitóján részt vett dr. Füzi Ákos, az MDSZ Jogi Osztályvezetője, korábbi válogatott futballista, illetve Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Majthényi László. A miskolci esemény a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület szervezésében zajlott, és megnyitásában közreműködött dr. Erdős Dániel MDSZ-ügyvezető igazgató, továbbá Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere: Veres Pál, illetve a BAZ-Megyei Közgyűlés elnöke, Bánné dr. Gál Boglárka.
Szombathelyen rangos helyszín adott otthont a megnyitónak: a Haladás labdarúgó stadion, és a torna rangját tovább növelte, hogy a gyerekek nagy örömére a legendás korábbi válogatott kapus, Király Gábor is kilátogatott a mérkőzésekre. A szélsőséges időjárási körülmények ellenére is, kiemelkedő küzdeni akarással játszottak le mérkőzéseiket. Végül a legkisebbeknél Budapest, a 3-4. osztályosoknál Szeged vihette haza a trófeát.
Miskolcon három labdajáték küzdelmei zajlottak a III-IV. korcsoportban: kézilabda, kosárlabda, röplabda, így kiemelt létszám, több mint 600 sportoló vett részt a háromnapos versenyeken. Kézilabdában és kosárlabdában egyértelműen az utánpótlás akadémiák fölénye látszódott, röplabdában viszont kisebb települések csapatai is szóhoz jutottak a végeredményben, mint pl. Sümeg, Kunhegyes, Dág általános iskolái.
A hétvégi Diákolimpia® Országos Döntők legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán, a mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon.
A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:
Labdarúgás I. korcsoport:
I. | Gloriett Sportiskolai Általános Iskola, Budapest |
II. | Lencsési Általános Iskola, Békéscsaba |
III. | Bajai Eötvös József Általános Iskola |
Gólkirály: Resetár Márk, Vári Emil Általános Iskola, Kisvárda
Legjobb kapus: Szolánszky Péter, Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Hajdúszoboszló
Legjobb mezőnyjátékos: Gere-Bényei Máté, Lencsési Általános Iskola, Békéscsaba
Legeredményesebb testnevelő: Hovanyecz Ferenc, Gloriett Sportiskolai Általános Iskola, Budapest
Labdarúgás II. korcsoport:
I. | Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola |
II. | Budapest XIII. Kerületi Eötvös József Általános Iskola |
III. | Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola |
Gólkirály: Magyar Alexander, Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
Legjobb kapus: Nádasi Kolos, Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
Legjobb mezőnyjátékos: Hujber Balázs, Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola
Legeredményesebb testnevelő: Kazi Zsuzsanna, Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
Kézilabda IV. korcsoport fiúk:
I. | Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Átalános Iskola, Veszprém |
II. | Endrődi Sándor Református Általános Iskola és Kézilabda-Utánpótlásközpont, Alsóörs |
III. | Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar |
Legtechnikásabb játékos: Gáncs-Pető Máté, Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Átalános Iskola, Veszprém
Legjobb kapus: Tari Zsolt, Endrődi Sándor Református Általános Iskola és Kézilabda-Utánpótlásközpont, Alsóörs
Gólkirály: Csendes Lajos, Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
Legeredményesebb testnevelő: Papp Ervin, Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Átalános Iskola, Veszprém
Kézilabda IV. korcsoport lányok:
I. | Balatonboglári Általános Iskola Árpád utcai Telephelye |
II. | Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola |
III. | Algyői Fehér Ignác Általános Iskola |
Legtechnikásabb játékos: Jelenai Fanni, Balatonboglári Általános Iskola Árpád utcai Telephelye
Legjobb kapus: Bödő Panna, Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola
Gólkirálynő: Ács Emese, Algyői Fehér Ignác Általános Iskola
Legeredményesebb testnevelő: Varga Zsolt, Balatonboglári Általános Iskola Árpád utcai Telephelye
Kosárlabda IV. korcsoport fiúk:
I. | Cserepka János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Sportiskola, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Pécs |
II. | Soproni Széchenyi István Gimnázium |
III. | Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola, Körmend |
All Star csapat: Lukácsi Gábor (Pécs), Hadnagy Csanád (Körmend), Nyikos Balázs (Sopron), Molnár Tamás (Törökbálint), Teszárik Márton (Pécs)
Legtöbb pontot dobó játékos: Török-Papp Benedek (143 pont), Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium
Legeredményesebb testnevelő: Komlódi Dénes, Cserepka János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Sportiskola, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Pécs
Kosárlabda IV. korcsoport lányok:
I. | Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola, Budapest |
II. | Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda |
III. | Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium |
All Star csapat: Ocsenás Mona (Miskolc), Halmágyi Kitti (Pécs), Faludi Lilla (Budapest), Szlávik Bianka (Sopron), Balogh Enikő (Budapest)
Legtöbb pontot dobó játékos: Halmágyi Kitti (164 pont), Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda
Legeredményesebb testnevelő: Besenyői Andrea, Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola, Budapest
Röplabda IV. korcsoport fiúk:
I. | Ramassetter Vince Testnevelési Általános Iskola, Sümeg |
II. | Kunhegyesi Református Általános Iskola, Óvoda és Családi Bölcsőde Hálózat |
III. | Sárisáp és Környéke Körzeti Általános Iskola Dági Tagiskolája |
Legjobb center ütő: Rózsa Dániel, Kunhegyesi Református Általános Iskola, Óvoda és Családi Bölcsőde Hálózat
Legjobb szélső ütő (2 fő): Pongó Zalán, Sárisáp és Környéke Körzeti Általános Iskola Dági Tagiskolája, Cserép Tamás, Ramassetter Vince Testnevelési Általános Iskola, Sümeg
Legjobb előkészítő: Molnár Tamás, Sárisáp és Környéke Körzeti Általános Iskola Dági Tagiskolája
Legjobb védekező: Babéj Hunor Norman, Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola
A döntő legjobb játékosa: Péter Arnold, Ramassetter Vince Testnevelési Általános Iskola, Sümeg
A legeredményesebb testnevelő: Náhol Gergő, Ramassetter Vince Testnevelési Általános Iskola, Sümeg
Röplabda IV. korcsoport lányok:
I. | Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola |
II. | Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola |
III. | ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely |
Legjobb center ütő: Schoner Éva, Kecskeméti Református Gimnázium
Legjobb szélső ütő (2 fő): Sitku Panna, Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, Matuska Orsolya, Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola
Legjobb előkészítő: Fekete Ramóna, Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola
Legjobb védekező: Németh Száva, ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely
A döntő legjobb játékosa: Pampuch Gréta, Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
A legeredményesebb testnevelő, felkészítő: Moravszki Éva, Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola