Minden idők legmagasabb nevezésszáma a Diákolimpián

Több mint 360 ezer nevezés érkezett az ország legnagyobb tanulmányi versenyére

Az ország szinte összes iskolája érintett volt a legtöbb diákot megmozgató hazai tanulmányi versenyben, a Diákolimpiában, amely a tanév végén több mint 360 ezer nevezéssel zárult le.

A teljes tanéven átívelő versenysorozatot már 38 éve rendezi meg a Magyar Diáksport Szövetség. Ezen idő alatt a résztvevői szám folyamatos bővülését a COVID ugyan megakasztotta, de tavaly már sikerült túlszárnyalni a 2019-es adatokat, idén pedig újabb 30 ezer nevezéssel több érkezett be a hat korcsoportban. A nemek szerinti megoszlás szerint a fiúknál több mint 200 ezer nevezés, a lányoknál pedig 150 ezer fölötti regisztráció futott be.

A Diákolimpia® rendszerben részt vevő gyerekek számában is emelkedés mutatkozott: ebben a tanévben több mint 170 ezer gyermek vett részt a versenyeken. Összesen 2650 intézmény nevezett a különböző sportágak eseményeire, ami szintén rekordnak tekinthető. A teljes résztvevői szám több mint felét a III-IV. korcsoport, vagyis a felsőtagozatosok tették ki.  

A sportági összetétel is bővült: összesen 62 sportágban került sor a versenyekre. Ebből 14 közvetlenül az MDSZ szervezésében zajlott, és további 48 szakszövetség rendezett Diákolimpiát több mint 50 ezer nevezésszámmal, amelyre eddig még nem volt példa. A bővülés köszönhető ugyanakkor a tavaly új elemként megjelenő Diákolimpia Juniornak, az alsós korosztályt megcélzó, multisport jellegű diáksportfesztiválnak is, amely során versenyszituáció nélkül, kifejezetten élménysportban lehet része a gyerekeknek.

A sportági népszerűségi versenyt idén is az atlétika nyerte 119 ezer nevezéssel, ezt követi a labdarúgás (42 ezer), az úszás és a kézilabda (19-19 ezer).

Ha a vármegyék aktivitását nézzük, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye továbbra is tartja vezető helyét több mint 30 ezer nevezéssel, őt követi Pest vármegye 27 ezer és Bács-Kiskun vármegye 21 ezer nevezéssel. Ha a településeket figyeljük, akkor Budapestet leszámítva a legaktívabbak Miskolc, Debrecen és Pécs, ha pedig az egyes intézményeket, akkor a Gyulai Implom József Általános Iskola, a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola és a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium a dobogósok a nevezések terén.

A versenysorozat életében óriási eredményeket, és folyamatos fejlődést tudtunk felmutatni az elmúlt években.” – mondta el Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke. „A Diákolimpia® és ezek a kimagasló számok nemcsak azért fontosak, mert számos tehetség bukkanhat fel az egész tanéven átívelő sorozatban, hanem azért is, mert kibővíti a diákok mozgással eltöltött idejét. A versenyekre való felkészülés és az azokon való részvétel mind hozzájárul a gyerekek egészséges fejlődéséhez. Emellett számos kistelepülésen és hátrányos helyzetű régióban az iskolai sport és a Diákolimpia jelenti az egyetlen versenylehetőséget a gyerekeknek, így nagy szerepe van az esélyegyenlőség megteremtésében is.” 

A Diákolimpia® teljes szezonja alatt a körzeti versenyektől az országos döntőkig bezárólag összesen csaknem 3.500 sportesemény zajlott. Az események csodás hangulatáról számos fotóbeszámoló tanúskodik, amelyek elérhetők a Diákolimpia® Facebook oldalán. Egyre népszerűbb a Diákolimpia® Instagram oldala, és folyamatosan bővül a TIKTOK-csatorna követőinek száma is. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalokat egyrészt a közösségi médiában, másrést a Diákolimpia weboldalán is bemutatjuk, elismerve ezzel a fantasztikus eredményeiket. A legeredményesebb pedagógusokat és intézményeket pedig egy új menüpont mutatja be.

 A versenysorozatot a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium támogatja, a körzeti versenyek a Nemzeti Tehetség Program 40 millió forintos támogatásának köszönhetően valósulhattak meg. A Diákolimpia® országos döntőinek helyezettjei továbbra is többletpontokhoz juthatnak a felsőoktatási felvételik során. Az egyes egyetemeken/főiskolákon a többletpontok mértéke eltérő, azt az intézmény saját hatáskörben határozza meg. A versenysorozatot idén is támogatta a Hervis, amelynek jóvoltából minden Diákolimpia® országos döntőn részt vevő versenyző és kísérő pedagógus egy 5.000Ft értékű, a körzeti, megyei, illetve országos elődöntő dobogósok pedig 3.000 Ft értékű Hervis kupont kaptak.

Az idei verseny résztvevő diákjainak és pedagógusainak jó pihenést, feltöltődést kívánunk a nyárra, szeptembertől pedig várunk minden tanulót, testnevelőt vissza a pályákra, uszodákba, csarnokokba!

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Legjobb játékosok, új csúcsok

    Legjobb játékosok, új csúcsok
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató Támogató