
A Magyar Diáksport Szövetség az elmúlt tanévben indította útjára a Kosárlabda B33 diákolimpiai versenyrendszerét a III-IV; valamint a nyílt V-VI. és az amatőr V-VI. korcsoportos lány- és fiú tanulók részére.
E sportági bajnokság céljaként azt tűztük ki, hogy ne csak a kosaras hagyományokkal rendelkező iskolák diákjai lépjenek pályára, hanem azok a kisebb teremmel rendelkező intézmények tanulói is kapcsolódjanak be a diákolimpia vérkeringésébe, akiknél a tárgyi, technikai feltételek nem adottak a „nagypályás” versenyre, de a tanulók, testnevelők elhivatottsága, sportágszeretete ezen felülemelkedik.
A jól működő diákolimpiai rendszerhez három dolog kell: diákok, aki szeretnek mozogni, sportolni; pedagógus, aki mindezt tanítja, fejleszti és a keretrendszer, amit az MDSZ biztosít.
2013. november 19. (kedd) 12.00 óráig várjuk az iskolák elektronikus nevezését, ezáltal várjuk azokat a tanulókat, akik egy gyors, ötletes, taktikailag és technikailag is kihívást jelentő játékot szeretnének játszani, vagy egyszerűen csak szeretnének kosárlabdázni – még akkor is, ha nem sikerült egy „nagypályás” csapatot kiállítani.
Figyelem! Csak a két csapattal nevező testnevelő kollégák nyomtassák ki az elektronikus nevezési lapot, azon jelöljék be, mely tanítványuk szerepel az „A”, vagy a „B” csapatban, és ezt a nevezési lapot juttassák el az MDSZ OK-ba faxon (36-1-2733-599), vagy szkennelve, e-mailen (mdszok@mdsz.hu) legkésőbb november 19-ig.
A nevezéseket az MDSZ Országos Központja és az MDSZ Diákolimpiai Bizottság Kosárlabda Albizottsága dolgozza fel, a beosztásokat pedig a honlapunkon tesszük közzé.
A sportág térnyerését mi sem bizonyítja jobban, hogy a Nemzetközi Iskolasport Szövetség (ISF) Kínában megrendezi a Kosárlabda B 33 Iskolai Világbajnokságot. A középiskolások sportági világeseményén 2014. május 21. és 26. között a kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium (Szent-György Albert Középiskola) lány- és a szintén kecskeméti Bolyai János Gimnázium fiúcsapata képviseli hazánkat.










