Tolna Megyei Kéttusa Diákolimpia®

10628220_769611169776777_3321410333537341516_n[1]

A Magyar Diáksport Szövetség idei 2014/2015-ös tanévében első alkalommal kerül meghirdetésre az úszásból és futásból álló Kéttusa Diákolimpia®.

Az országos döntőre 2015. április 21-én (kedden) kerül sor Kecskeméten, de a megyei/budapesti versenyeket már 2015. március 31-ig le kell bonyolítaniuk a rendező diáksport szervezeteknek. A Tolna Megyei Diáksport Tanács a Tolna Megyei Döntőt még idén 2014. november 06-án (csütörtök) szervezi meg, amely az első megyei diákolimpiai döntő lesz a sportág történetében. A verseny délelőtt 10 órakor kezdődik a paksi Városi Tanuszodában, és a körülötte lévő füves területen.

A versenyző tanulók összesen 6 korcsoportban, egyéni és csapatversenyben is összemérhetik tudásukat egymással. Az első három korcsoportosoknak úszásban 50 m-t, futásban pedig 800 m-t kell teljesíteniük, míg a IV, V, és VI. korcsoportosok 100 m-es úszásban, és 1600 m-es futásban bizonyíthatják be rátermettségüket.

A szervezők bíznak benne, hogy kellemes őszi időjárás fogadja majd a diákokat, akik ideális körülmények között versenyezhetnek. A rendezők garantálják, hogy az első alkalommal lebonyolításra kerülő Kéttusa Diákolimpia® Megyei Döntő kiváló szervezésben, és kitűnő hangulatban fog telni.

Az esemény facebook oldala az alábbi linkre kattintva érhető el:

https://www.facebook.com/events/649590821827316/

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Covid

    COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató