Veszprém megye diáksportolóit ünnepelték

dsc_3708-v-kk

Több tucat díjat adtak át Veszprém megye legsikeresebb diáksportolóinak hétfőn a Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskolában. Az idén megrendezett diáksport-versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a veszprémi Vetési Albert Gimnázium és a Hriszto Botev Általános Iskola, valamint az ajkai Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium és Bródy Imre Gimnázium és Szakközépiskola diákjai. Porga Gyula polgármester elmondta: régi hagyomány, hogy az év végén díjazzák a város és a megye kiemelkedő sportteljesítményeit. Az asztalon sorakozó serlegek száma is jelzi, hogy van mire büszkének lenniük a veszprémieknek. A sportoló fiataloknak azt tanácsolta, hogy továbbra is küzdjenek, hiszen mindig vannak új kihívások: a győzteseknek a teljesítményük megismétlése, önmaguk felülmúlása, a mögötte végzettek számára pedig az előrelépés lehetősége jelentheti a motivációt. Rádics Balázs, a Magyar Diáksport Szövetség ügyvezető igazgatója szerint a fiataloknak rengeteg lehetőségük van a testi kultúra ápolására a mindennapos testnevelésen keresztül, emellett a Klebersberg központ is számos mozgáshoz kapcsolódó programot szervez, diáksportversenyeken, diákolimpiákon vehetnek részt. Ezek remek lehetőségek, ugyanakkor a diákok kitartása mellett a pedagógusok áldozatos munkájára is nagy szükség van.

Forrás: http://www.vehir.hu/cikk/2014-12-15/a-megye-diaksportoloit-unnepeltek

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Covid

    COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató