Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® III-IV. és V-VI. korcsoportos országos döntők

Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® III-IV. és V-VI. korcsoportos országos döntők

 

A Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Olimpiai Akadémia együttműködésével 16. éve rendezzük meg a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® vetélkedő sorozatot.

A versenyek 2014. decemberében kezdődtek hét online fordulóval, majd két-két országos elődöntőn kellett túljutnia azoknak a csapatoknak, amelyek eljuthattak Dombóvárra és Budapestre.

A Tolna megyei településen szombaton a középiskolások, míg a fővárosban vasárnap a III-IV. korcsoportosok országos döntőjének nyolc-nyolc csapata ül asztalhoz és ad számot felkészültségükről a magyar olimpikonokról és olimpiatörténeti eseményekről.

A hagyományos feladatok mellett, mint például a TOTÓ, kakukktojás, villámkérdések, keresztrejtvény, A dombóvári Művelődési Házban a tanulók „képzelt riportot” készítenek az 1980-as moszkvai olimpia érmeseivel, Horváth László, Kocsis Ferenc, Maracskó Tibor, dr. Nébald György, Stefanek Gertrúd, Szombathelyi Tamás, Varga Károly, Vaskuti István.

A budapesti Larus Étterem és Rendezvényközpontba vasárnap ellátogató érdeklődők pedig láthatják és hallhatják a Balczó Andrással, Békési Ilonával, Gedó Györggyel, dr. Gyarmati Andreával, Dr. Kamuti Jenővel, Kovács Tamással, Simayné Bóbis Ildikóval, Schmitt Pállal, az 1972-es müncheni nyári olimpia érmeseivel készített interjúkat.

Az olimpiatörténeti ritkaságokat gyűjtőknek mindkét helyszínen igazi csemegét ígér a verseny, és annak sajátos hangulata.

 

Forgatókönyvek: https://www.diakolimpia.hu/diakolimpia/forgatokonyvek/

 

A riportokat a Magyar Diáksport Szövetség Facebook oldalán hallhatják, láthatják.

Dombóvár V-VI. korcsoport: https://www.facebook.com/events/741246042641386

Budapest III-IV. korcsoport: https://www.facebook.com/events/558160967659299

 

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Covid

    COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató