Torna Diákolimpia® országos döntő Budapesten

Három napon keresztül a tornászok szentélyébe, a fővárosi Tornacsarnokba látogatnak el az iskolai tornasport kiválóságai.

Pénteken 10.00 órától az „A” kategóriások, szombaton a „B” kategóriás I., II., III-IV. korcsoportosok, míg vasárnap a „Nyílt” kategóriás V-VI. korcsoportosok mutatják be gyakorlataikat, remélve, hogy a pontozóbírók is magas pontszámmal jutalmazzák bemutatójukat.

Az „A” kategóriás csapatok és egyéni versenyzők közvetlen nevezéssel juthattak el az országos döntőre, míg a „B” kategóriás, I., II., III-IV. korcsoportos csapatok négy területi előversenyen vívhatták ki az országos tizenhatba kerülést.

Az olyan nagy múltú iskolák mellett, mint a debreceni Vénkerti, az ózdi Újváros téri, a kecskeméti Széchenyivárosi, a szegedi Arany, a budapesti Kossuth, a pécsi Mecsekaljai, idén megismerkedhettünk a herendi, dunapataji, tomajmonostori iskolai műhelyekkel is, ahol elhivatott testnevelők, felkészítők ismertetik meg tanítványaikat a tornasport alapjaival. A sok-sok munka pedig meghozta gyümölcsét, hiszen ezekből a kistelepülésekből eljutottak a versenyzők a legjobbak közé.

A középiskolásoknál ebben a tanévben „nyílt” versenyt hirdettünk meg, ami azt jelenti, hogy igazolt versenyzők is erősíthették az iskolai csapatot, ám az egyéni versenyben külön gyakorlatot bemutatva kerültek értékelésre.

A tapasztalatok megbeszélése után a szakemberek hozzák majd meg azt a döntést, hogy a következő tanévben milyen formában tudnak majd a szerekhez állni a középiskolás tornászok.

 

A hozzászólásokat a Magyar Diáksport Szövetség Facebook oldalán várjuk:
https://www.facebook.com/events/1101315346562163

 

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Covid

    COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató