Amatőr Kézilabda Diákolimpia® Országos Döntő

Az idei 2015/2016-os tanévben az Amatőr Kézilabda Diákolimpia® országos döntőjének Pécs városa adhat otthont, 2016. április 22-24. között. A verseny rendezője a Baranya Megyei Diáksport Tanács, akik már számos rangos diáksporteseményt szerveztek a korábbi évek során.

Összesen csaknem 150 iskola nevezésével kezdődtek el a küzdelmek, akik közül csak a legjobbak jutottak el az országos döntőig. A fiúknál 16 csapat, míg a leányoknál 15 csapat részvételével kerül lebonyolításra a verseny, ahol a tavalyi bajnokokat is újra a mezőnyben köszönthetjük. A 2015-ös békéscsabai döntőn a fiúknál a miskolci Herman Ottó Gimnázium, míg a leányoknál a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központ szerezte meg az első helyet, akik idén is esélyesek lesznek a végső győzelemre.

A vasárnapi döntő mérkőzéseket a kiváló adottságokkal rendelkező Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban játsszák, ahol már több alkalommal rendeztek kézilabda Magyar Kupa döntőket. A rendezők garantálják a kiváló hangulatot, és biztosak lehetünk benne, hogy idén is nagyon izgalmas, kiélezett csatákat vívnak egymással az iskolák. Reméljük a kilátogató nézőknek, szurkolóknak sem lesz okuk a panaszra.

Az országos döntő forgatókönyve:

 Amatőr Kézilabda OD Forgatókönyv Pécs 2016.04.22-24.

Az esemény facebook oldala:  

https://www.facebook.com/events/1698770993712228/

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Legjobb játékosok, új csúcsok

    Legjobb játékosok, új csúcsok
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató Támogató