Az ISF horvát tagszervezetének szervezésében 2016. április 04-10. között került megrendezésre Porecben, az Iskolai Teremlabdarúgó Világbajnokság, ahol hazánkat a Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolája képviselte. A csapat a 18. helyezést érte el, akiknek ezúton gratulálunk a részvételért és az elért szép eredményekért.
Az iskola egyik tanulójának az alábbi gondolatokat írta a versenyről:
„Egy diákunk tollából:
A zalaegerszegi Futsal Diákolimpia® országos döntőjében vívták ki az indulásukat az ISF iskolák közötti Futsal világbajnokságára.
Porec fantasztikus helyszínnek bizonyult, az ellátás a szállás a szervezők kedvessége kimagasló volt. Külön köszönet a magyarországi szervezőknek, a Magyar Diáksport Szövetségnek és iskolánknak a Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolájának.
A mieink az „A” csoportba kerültek Brazíliával, Ausztriával, Portugáliával, Szerbiával és Olaszországgal együtt. 3 nap állt rendelkezésre a csoportkörök lebonyolítására.
Az első két nap nem volt a legsikeresebb. Az első meccsen a szerbek ellen jól kezdtek a fiúk, egy 2-0-ás vezetéssel majd még a félidő vége előtt kiegyenlítettek a szerbek és a meccs végén már sajnos 4-2 állt az eredményjelzőn a szerbek javára. A következő 2 meccsen pedig az osztrákok és a brazilok ellen is kikapott a csapatunk.
Majd jött a 3. nap, a „fordulópont” ahol sikerült 2 meccsen is diadalmaskodniuk a „fiainknak”. Először Olaszország ellen nyertek, egy félidei 1-1 után 4-2re, majd Portugália ellen sikerült fordítaniuk 1-2-ről, 3-2-re. A világbajnokság honlapján azt írták: „Ezzel a két győzelemmel Portugália és Olaszország ellen, Magyarország is meglepetést okozott.” Majd ezután Kovács Sándor interjújáról lehetett olvasni.
A csapat 2 győzelmével és 3 vereségével holt versenyben állt Portugáliával és Szerbiával a 3. helyen, ám mindkettő másik csapatnak jobb volt a gólkülönbsége, így ők mehettek tovább a legjobb 8 közé.
Majd a 4. napon teljesen irányítottak a pályán a „Magyar fiúk”, ahol Bulgáriát verték meg 10-1-re. A belgák ellen az utolsó meccsen 6-4-re elvéreztek, de dicső küzdelemben.
Úgy gondoljuk, nagy elismerés illeti ezeket a fiúkat már csak azért is, hogy sikerült nekik idáig eljutni, de még plusz elismerést érdemelnek a szép eredményekért.
Köszönjük!
Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolája”