A 2018/2019. tanév Futsal Diákolimpia® Országos Döntője 2019. február 1-3. között kerül megrendezésre Debreceni Egyetem Sportcsarnokában (DESOK Csarnok), valamint a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Kecskeméti János Sportcsarnokban. Az eseményen a IV. korcsoport versenyzői mérik össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet.
A rendezvény házigazdái, a Magyar Diáksport Szövetség és Hajdú-Bihar Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület.
A megnyitó időpontja: 2019. február 1. 19.30 óra
Helyszín: Debreceni Egyetem Sportcsarnoka (DESOK Csarnok) 4032 Egyetem tér 1.
A megnyitó ünnepségen részt vesz és beszédet mond:
- Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke
- Dr. Barcsa Lajos, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere
- Pappné Gyulai Katalin, a Debreceni Tankerület Központ igazgatója
- Bíró Csaba, az MDSZ elnökségi tagja
Az eredményhirdetés 2019. február 3-án 14.45 órától a Debreceni Egyetem Sportcsarnokában (DESOK Csarnok) lesz.
Az országos döntőn résztvevő csapatok: 20 fiú csapat
Az országos döntőn résztvevő versenyzők, felkészítők: 200 fiú versenyző, 40 felkészítő
Helyszínek:
- DESOK Debreceni Egyetem Sportcsarnoka (csoportmérkőzések, felső keresztjátékok: 1-8. helyért, felső helyosztók: 1-8. helyért, döntő helyszíne, korábbi Diákolimpia országos döntők helyszíne)
- Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Kecskeméti János Sportcsarnok (csoportmérkőzések, alsó keresztjátékok: 9-20. helyért, alsó helyosztók: 9-20. helyért, döntő helyszíne, korábbi Diákolimpia országos döntők helyszíne)
A verseny eredményeit és fotóit folyamatosan töltjük fel a Diákolimpia® facebook oldalára!
Összesített nevezési adatok, arányok:
| Ssz. | Megye | IV.kcs |
| Fiú | ||
| 1 | Bács-Kiskun | 34 |
| 2 | Baranya | 39 |
| 3 | Békés | 35 |
| 4 | Borsod-A-Z | 80 |
| 5 | Budapest | 14 |
| 6 | Csongrád | 31 |
| 7 | Fejér | 34 |
| 8 | Győr-M-S | 43 |
| 9 | Hajdú-Bihar | 31 |
| 10 | Heves | 38 |
| 11 | Jász-Nk-Sz | 26 |
| 12 | Komárom-E | 19 |
| 13 | Nógrád | 23 |
| 14 | Pest | 87 |
| 15 | Somogy | 48 |
| 16 | Szabolcs-Sz-B | 58 |
| 17 | Tolna | 34 |
| 18 | Vas | 22 |
| 19 | Veszprém | 52 |
| 20 | Zala | 41 |
| Összesen | 789 | |










