Április 10-én került megrendezésre a 2018/2019. tanévi Atlétika Mezei Futás Diákolimpia® Országos Döntője, Gödöllőn. Az eseményen a II-VI. korcsoport versenyzői mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet.
A verseny a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a Pest Megyei Diáksport Szövetség közös szervezésében került megrendezésre. A Diákolimpia® legnépszerűbb versenyére a 2018/2019. tanévben országosan több mint 30 000 tanulót neveztek az öt korcsoportban. Közülük került ki az a 2 289 versenyző, akik az országos döntőn képviselhették iskolájukat. Az idei országos döntő helyszínéül ismét a már jól ismert, gödöllői reptér szolgált. A versenyek között a diákok a Riska kitelepüléseinél lazíthattak, szórakozhattak.
A szerdai megnyitó ünnepségen részt vett, illetve beszédet mondott Pelyhe József, Gödöllő város alpolgármestere, Eich László, a Dunakeszi Tankerületi Központ igazgatója és Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke is. A Diákolimpia® versenyek fővédnöke dr. Áder János köztársasági elnök, védnökei közt pedig megtalálható volt többek között dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és dr. Bódis József oktatásért felelős államtitkár.
Gödöllő híres sportéletéről, sporteredményeiről. A város atlétikaműhely, a hazai versenysport egyik kiemelkedő egyesülete, mind az utánpótlás, mind a felnőtt korosztályban. Generációkról generációkra remek testnevelő tanárok, edzők tartják életben a hagyományokat, kiváltképpen a futásban. A mezei futás tömegeket megmozgató, klasszikus sportág. Gödöllő ennek gyakorlására különösen alkalmas földrajzi adottsággal rendelkezik, hiszen ugyan egy dombság központja, de repülőterének sima gyepszőnyege ideális körülményeket nyújt a versenyekhez.
A szerdai Atlétika Mezei Futás Diákolimpia® Országos Döntő versenyei nagyszerű hangulatban teltek, a legizgalmasabb pillanatokról készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán, az eredmények pedig a https://doeredmenyek.hu/atletika/ oldalon.
A fantasztikus hangulatú szerdai napon az alábbi versenyzők és csapatok szerezték meg a korcsoportok érmeit:
Egyéni | ||
Fiúk | Lányok | |
II. korcsoport | ||
I. | Felkl Dominik, Szekszárdi Baka István Általános Iskola | Szalali Fanni, Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola |
II. | Lázár Noel, Budapest XXI. Kerületi Arany János Ált. Isk. | Kropkóó Jázmin, Budapest II. kerület, Fillér Utcai Általános Iskola |
III. | Németh Dániel, Első Óbudai Általános Iskola | Pápai Nerina, Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola |
III. korcsoport | ||
I. | Mayer Zsombor, Szárliget, Tima Endre Általános Iskola | Szalay Zóra, Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Dombóvár |
II. | Kalász Bertold, Dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola | Zemán Zóra Zoé, Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Dombóvár |
III. | Szirbek Albert, Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola | Galsi Laura, Budapest XXI. Kerületi Kazinczy Ferenc Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola |
IV. korcsoport | ||
I. | Szőke Rómeó, Somogyjádi Illyés Gyula Ált.Isk. és AlapfokúMűvészeti Iskola | Csuta Dorottya, Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium |
II. | Andirkó Csaba, Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskola | Babinyecz Anna, Budapest XXI. Kerületi Kazinczy Ferenc Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola |
III. | Lajtos Márton, Szegő Gábor Általános Iskola, Szolnok | Iner Natália, Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola |
V. korcsoport | ||
I. | Zsetnyai Ákos, Vetési Albert Gimnázium, Veszprém | Varga Gréta Barbara, Vetési Albert Gimnázium, Veszprém |
II. | Sós Barnabás, Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen | Mag Viktória, Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium |
III. | Farkas Balázs András, Miskolci Herman Ottó Gimnázium | Merényi Panna Boglárka, Budapest XVI. Kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium |
VI. korcsoport | ||
I. | Palkovits István, Kecskeméti Bolyai János Gimnázium | Lednvai Luca, Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, Győr |
II. | Karai Levente, Szent László Általános Művelődési Központ, Baja | Erdélyi Katinka, Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola, Győr |
III. | Bácskai Bence, Budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium | Bánhidi Eszter, ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium |
Csapatversenyek | ||
Fiúk | Lányok | |
II. korcsoport | ||
I. | Gothard Jenő Általános Iskola, Szombathely | Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola |
II. | Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola | Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, Miskolc |
III. | Vaszary János Általános Iskola, Tata | Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola |
III. korcsoport | ||
I. | Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola | Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola, Dombóvár |
II. | Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola | Újpesti Karinthy Frigyes Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola |
III. | Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Széchenyi István Iskola | Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola |
IV. korcsoport | ||
I. | Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, Miskolc | Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Szakgimnázium |
II. | Piarista Gimnázium és Kollégium, Vác | Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár |
III. | Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Szakkollégium | Újpesti Babits Mihály Gimnázium |
V. korcsoport | ||
I. | Vetési Albert Gimnázium, Veszprém | Vetési Albert Gimnázium, Veszprém |
II. | Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma | Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium |
II. | Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Szakkollégium | iszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium |
VI. korcsoport | ||
I. | Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Szakkollégium | Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános |
II. | Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma | Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium |
III. | Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba | Szent–Györgyi Albert Szakgimnázium és Szakközépiskola |