Április 27-28-án a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban került megrendezésre a 2018/2019. tanév Torna „A” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntője. A kétnapos rendezvényen az I., II., III-IV. és V-VI. korcsoport egyéni. versenyzői, valamint leány, és fiú csapatai mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet.
A verseny a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a Budapesti Diáksport Szövetség (BDSZ) közös szervezésében került megrendezésre. Az eredményekben gazdag múltnak, a lelkes testnevelőknek, edzőknek és a jelenkori példaképeknek köszönhetően a torna ma is a legkedveltebb sportágak egyike. A hétvégi eseményre az idei tanévben országosan 27 fiú és 43 leány csapat, 73 fiú és 144 leány egyéni versenyző nevezett.
A szombati megnyitó ünnepségen részt vett, illetve beszédet mondott Dr. Erdős Dániel, a Magyar Diáksport Szövetség ügyvezető igazgatója és Jordanov Zoltán, a Magyar Torna Szövetség Női Utánpótlás szakmai igazgatója.
A sport élménye mellett a fiatalokra a sportpéldaképek is nagy hatással vannak. Hazánk több sportág mellett a torna területén is nagyszerű bajnokokkal büszkélkedhet. A történelem során olyan nagy nevek tették népszerűvé ezt a mozgásformát, mint a magyar tornasport legeredményesebbjének számító, ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes, az ugrásban olimpiai aranyérmes Ónodi Henrietta, a gyűrűn olimpiai bajnok Csollány Szilveszter, vagy a lólengés kiválóságai: a kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltán, a szintén olimpiai bajnok Borkai Zsolt, valamint 2012 olimpiai bajnoka, Berki Krisztián.
A hétvégi Torna „A” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntője nagyszerű hangulatban telt, a legizgalmasabb pillanatokról készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® facebook oldalán, az eredmények pedig a https://doeredmenyek.hu/torna oldalon.
A fantasztikus hétvégén az alábbi versenyzők és csapatok szerezték meg a korcsoportok érmeit:
Egyéni összetett verseny győztes diákjai | ||
Korcsoport | Fiúk | Lányok |
I. | Körmendi Zerind (Bonifert Domonkos Ált. Isk. – Szeged) | T. Király Borka (Arany János Ált. Isk. – Szeged) |
II. | Pálfi Gábor (Vasvári Pál Ált. Isk. – Dunaújváros) | Rajnai Regina (Zrínyi Ilona Ált. Isk. – Szombathely) |
III-IV. | Diokno Dennis Andrew (Németvölgyi Ált. Isk. és AMI – Budapest) | Mayer Gréta (Vasvári Pál Ált. Isk. – Dunaújváros) |
V-VI. | Márkus Sebestyén (Szent József Katolikus Óvoda, Ált. Isk. és Gimn. – Budapest) | Székely Zója (Dózsa György Gimn. – Budapest XV.) |
Összetett csapatverseny győztes iskolái | ||
I. | Svetits Katolikus Óvoda, Ált. Isk., Gimn. és Koll. – Debrecen | Arany János Ált. Isk. – Szeged |
II. | Arany János Ált. Isk. – Szeged | Zrínyi Ilona Ált. Isk. – Szombathely |
III-IV. | Győri Szolg. SZC Móra Ferenc Sportisk. Ált. Isk. és Szakgimn. – Győr | Debreceni Református Koll. Ált. Isk. – Debrecen |
V-VI. | Bessenyei György Gimn. és Koll. – Kisvárda | ELTE Bolyai János Gyak. Ált. Isk. és Gimn. – Szombathely |