Lábtoll-labda Diákolimpia® II., III., IV. korcsoport

2019. május 10-11-én Zánkán rendezték a II., III. és IV. korcsoportos tanulók részére  a 20. Lábtoll-labda Diákolimpia® országos döntőjét. A 14 iskola képviseletében felsorakozott 139 versenyzőt Fehér János, a Magyar Lábtoll-labda Szövetség ügyvezető elnöke köszöntötte, majd Németh Noémi, a Magyar Diáksport Szövetség képviselője megnyitotta a versenyt, amelynek érdekessége volt, hogy első alkalommal mérkőztek diákolimpiai® bajnoki címért a II. korcsoportosok. A kétnapos döntőn legeredményesebben a cserszegtomaji Szabó István Általános Iskola versenyzői szerepeltek. Mind az öt leány versenyszámot megnyerték. A III. korcsoportban négy cserszegtomaji lány állt a dobogón. A hatodik bajnoki címüket a II. korcsoportos Farkas Bence szállította. Először nyertek diákolimpiát® – mindjárt kettőt – a Baranya megyei szederkényiek. Az újszásziak a szokásosnál mérsékeltebben szerepeltek. Be kellett érniük két bajnoki címmel. Öten – Berezvai Barbara, Gumhert Noémi, Horváth Lili (Cserszegtomaj),  Zsdrályevics Niko (Szederkény) és Kökény Martin (Újszász) – dupláztak. Győzelemre vezették csapatukat és egyéniben is a legjobbnak bizonyultak.

Eredmények

II. korcsoport

Fiú egyéni (22): 1. Farkas Bence (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj), 2. Rédli István Márk (Dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola), döntő: 11-9, 11-9, 3. Zudor Milán Csaba és Rabi Marcell (mindkettő Dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola)

Leány egyéni (15): 1. Berezvai Barbara (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj), 2. Kondor Anett         (Dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola), döntő: 11-1, 11-2, 3. Nagy Noémi (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola) és Horváth Ramóna (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer)

III. korcsoport

Fiú csapat (13): 1. Suhajda Ádám, Trubics Gorán Varga Balázs, Zsdrályevics Niko (Szederkényi Általános Iskola), 2. Jónás Károly Krisztián, Konka Dániel, Kulcsár Zalán, Szurmai Bence (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola), döntő:  15-11, 15-13, 3. Pirbus Domonkos, Pölcz Máté, Takács Péter (Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános iskola Péterfy Sándor Tagintézménye Nagykanizsa)

Fiú egyéni (30): 1. Zsdrályevics Niko (Szederkényi Általános Iskola), 2. Kattári Dávid (Dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola), döntő: 11-6, 11-7, 3. Pirbus Domokos (Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános iskola Péterfy Sándor Tagintézménye Nagykanizsa) és Kulcsár Zalán (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola)

Leány csapat (8): 1. Bálint Anna, Berezvai Barbara, Gumhert Noémi, Pál Diána (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj), 2. Kondor Anett, Kattári Dóra, Csenki Sára (Dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola), döntő: 15-4, 15-6, 3. Breszkó Klaudia, Bubori Hajnalka, Hajdú Fanni, Oláh Lola (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola)

Leány egyéni (21): 1. Gumhert Noémi, 2. Belovári Panna, döntő: 5-11, 11-8, 11-8, 3. Pál Diána        és Bálint Anna (mind a négy Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj)

IV. korcsoport

Fiú csapat (7): 1. Fodor László, Kökény Martin, Rab Alexander, Skultéti István (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola), 2. Gődér Máté, Mezei Gábor, Oláh Szabolcs, Szécsi Béla (Tápióbicskei Földváry Károly Általános Iskola), döntő: 15-10, 15-10, 3. Béki Norbert, Sebők Roland, Zsigmond Tamás (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola)

Fiú egyéni (28): 1. Kökény Martin (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola), 2. Rab Alexander (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola), döntő: 16-14, 15-9, 3. Varga-Nagy Bálint (Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája) és Mezei Gábor (Tápióbicskei Földváry Károly Általános Iskola)

Leány csapat (7): 1. Belovári Panna, Horváth Lili, Lázár Petra, Molnár Enikő (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj), 2. Börzöli Nikolett, Lendvai Dalma, Szabó Fruzsina, Tóth Bettina, Tóth Réka (Szederkényi Általános Iskola), döntő:15-10, 15-12, 3. Buki Napsugár, Hegedűs Petra, Horváth Ramóna (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer)

Leány egyéni (21): 1. Horváth Lili (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj), 2. Kiss Bettina    (Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium Kistelek), döntő: 11-2, 7-11, 11-7, 3. Buki Napsugár (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer) és Lázár Petra (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj)

Éremtáblázat

Az iskola neve arany ezüst bronz összesen
Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj 6 1 3 10
Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola 2 2 4 8
Szederkényi Általános Iskola 2 1 3
Dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola 4 2 6
Tápióbicskei Földváry Károly Általános Iskola 1 1 2
Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium Kistelek 1 1
Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer 3 3
Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános Iskola Péterfy Sándor Tagintézménye Nagykanizsa 2 2
Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum 1 1
Összesen 10 10 16 36

Forrás: Magyar Lábtoll-labda Szövetség

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Legjobb játékosok, új csúcsok

    Legjobb játékosok, új csúcsok
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató Támogató