Háromnapos Diákolimpia® kosárgála, illetve a profi tornászok országos döntője zajlott a hétvégén

A hétvégén rendezték meg a Kosárlabda „B” kategóriás, azaz versenyengedéllyel nem rendelkező középiskolás lányok és fiúk országos döntőjét Kecskeméten, a fővárosban pedig az „A” kategóriás tornászok versenyeztek.

A kosárlabda tornákat a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megbízásából a Bács-Kiskun Megyei Diáksport Egyesület, a torna döntőt pedig a Budapesti Diáksport Szövetség szervezte. A versenyt csütörtökön Kecskeméten dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester nyitotta meg Thaisz Miklóssal, az MDSZ elnökségi tagjával, a torna döntőt pedig szombaton dr. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok, a Magyar Torna Szövetség elnöke dr. Erdős Dániellel, az MDSZ ügyvezető igazgatójával.

A versenyengedély nélküli, amatőr kosárlabda népszerű verseny, közel 2300 diákkal neveztek az iskolai csapatok. Érdekesség, hogy a fiú nevezők majdnem kétszer annyian voltak. A háromnapos országos döntőre végül 20 fiú és 14 lánycsapat több mint 400 kosarassal kvalifikálta magát. Négy olyan iskola is szerepelt a döntősök között, amely mind a lány- mind a fiúcsapatával eljutott Kecskemétre: Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc), Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Könyvtár (Budapest), Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája. A mérkőzések két helyszínen zajlottak párhuzamosan: a Mercedes Kosárlabda Akadémián, és a Neumann János Egyetem, Tőrös Olga Sportcsarnokában. A legeredményesebb iskolának az évről évre kiemelkedően szereplő budapesti Nikola Tesla bizonyult, amely mindkét nemben érmet tudott hazavinni, az aranyérmek pedig Pannonhalmára és Szekszárdra kerültek.

A tornaverseny a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok Tornacsarnokában zajlott több mint 300 versenyzővel. A nevezői létszám tekintetében kiemelkedett a Dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola, ahonnan magasan a legtöbb tornász indult el a Diákolimpián. A két nap során az összes korosztály tornászai megmérkőztek egyéniben és csapatként is.

A hétvégi Kosárlabda „B” illetve Torna „A” Diákolimpia® Országos Döntők legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán, a mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon.

 

Éremeredmények:

 

Kosárlabda „B” fiúk:

I. Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium
II. Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
III. Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Könyvtár, Budapest

All star csapat: Németh Ákos – Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium, Boldvári Koppány –  Pannonhalmi Bencés, Tilger Lázár – Budapest Nikola Tesla, Szirák Szabolcs  – Szegedi Radnóti, Kovács András – Pannonhalma Bencés

A fiúk tornájának pontkirálya: 102 ponttal

Legtöbb pontot dobó játékos: Pajor Máté, 102 pont, Zalaegerszegi Kölcsey

Bajnokcsapat testnevelője: Erdőssy István

 

Kosárlabda „B” lányok:

I. Szekszárdi Garay János Gimnázium
II. Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Könyvtár, Budapest
III. Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium

All star csapat: Török Dorka – Zalaegerszeg Zrínyi, Kecskeméti Fanni – Dunakeszi Radnóti, Ulemek Natasa – Nikola Tesla, Lipovszky Fanni – Szekszárd Garay, Sankovic Antonia – Nikola Tesla

Legtöbb pontot dobó játékos: Kardos Panna, 74 pont – Karcagi Nagykun Református Gimnázium

Bajnokcsapat testnevelője: Csirzó Zoltán

 

Torna „A” fiúk és lányok egyéni és csapateredményei: https://doeredmenyek.hu/torna/

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Covid

    COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató