
Az I. és II. korcsoportos grundbirkózó fiúk és lányok a hétvégén a Kozma István nevét viselő, országosan ismert birkózóakadémián mérkőztek meg egymással.
A 2025/2026. tanévi Grundbirkózás Diákolimpia® fináléját a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából, a Budapesti Diáksport Szövetség szervezésében rendezték meg 2026. február 21–22-én Budapesten. A hétvége során az I. és II. korcsoportos grundbirkózó fiúk és lányok léptek szőnyegre: szombaton a fiúk, vasárnap a lányok küzdelmeire került sor.
A versenyeken korcsoportonként és nemenként 16–16 csapat vett részt, összesen 64 csapat és 640 fiatal sportoló érkezett az országos döntőre. A versenysorozat népszerűségét jól mutatja, hogy az idei tanévben 277 iskolai csapat nevezett, összesen 3192 fővel. Ez alig marad el az előző tanév rekordközeli létszámától, és jelentős növekedést mutat a korábbi évekhez képest. A legtöbb csapat Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar vármegyéből érkezett.
A háromnapos esemény rangos megnyitóján köszöntőt mondott Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke és országgyűlési képviselője, Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke, valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.
A fiúknál kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Gyulai István Sportiskolai Általános Iskola, amely mind az I., mind a II. korcsoportban aranyérmet szerzett. Emellett az I. korcsoportos lányok mezőnyében is dobogóra állhatott, harmadik helyével összesen három éremmel zárva a versenyt. Két-két érmet vihetett haza az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda, a Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, valamint a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola is.
Az összesített eredmények alapján Budapest és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye bizonyult a legeredményesebbnek, mivel több korcsoportban és mindkét nemben is dobogós helyezéseket szereztek.
A 2025/2026. tanévi Diákolimpia® alapszintű (körzeti) versenyei a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Tehetség Program 40 millió forintos hozzájárulásával valósulnak meg.
A népes szurkolótáborok buzdítása kivételes hangulatot teremtett, az érmeket az alábbi iskolák szerezték meg:
1. korcsoport fiúk:
|
I. |
Budapest – Gyulai István Sportiskolai Általános Iskola |
|
II. |
Tófej – Tófeji Kincskereső Általános Iskola |
|
III. |
Szigetvár – Dél-Zselic Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola |
1. korcsoport lányok:
|
I. |
Orosháza – Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda „A” |
|
II. |
Miskolc – Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola „A” |
|
III. |
Budapest – Gyulai István Sportiskolai Általános Iskola |
2. korcsoport fiúk:
|
I. |
Budapest – Gyulai István Sportiskolai Általános Iskola |
|
II. |
Miskolc – Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola |
|
III. |
Kazincbarcika – Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola |
2. korcsoport lányok:
|
I. |
Kazincbarcika – Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola |
|
II. |
Lepsény – Lepsényi Fekete István Általános Iskola |
|
III. |
Orosháza – Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda |
A hétvégi Diákolimpia® Országos Döntők legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® Facebook oldalán, a mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon.





















