A Diákolimpia® országos úszó döntőinek helyszíne nyerte el idén a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége által alapított emlékdíjat. Immár hagyomány, hogy az 1991-ben létrejött Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége évente egyéni és szervezeti kitüntetéséket ad át évzáró ülésén. A sportlétesítmények érdekében kifejtett eredményes tevékenységet személyeknek a Takács Tamás Emlékdíj (a szervezet tragikus körülmények között elhunyt korábbi vezetője), míg a […]
A Magyar Diáksport Szövetség az 1999/2000-es tanévtől vezette be azt a pontverseny-számítási rendszert, amelyet – figyelembe véve a testnevelő tanárok javaslatait – kis módosítással, a tizennegyedik tanévben alkalmaz az országos döntőkön eredményesen szereplő köznevelési intézmények elismerésére. Az elmúlt tanévek elismerési ünnepségeit a Magyar Diáksport Szövetség mindig méltó keretek között tartotta meg, egyrészt a helyszín megválasztásával […]
Egyedülálló kezdeményezéssel és sportági összefogással útjára indult a Sportmatrica Mánia! – az Élj Okosan Alapítvány sportnépszerűsítő országos programja A Magyar Sportmatricás Gyűjtőalbumok és a 8 db-os Sportmatrica Csomagok egyedi kezdeményezésre a sportági szövetségek és az első osztályú bajnokságok klubjainak különleges összefogásával jött létre országos lefedettséggel! A kézilabda, vízilabda és kosárlabda első osztály férfi bajnokságainak csapatai, […]
A Magyar Diáksport Szövetség az elmúlt tanévben indította útjára a Kosárlabda B33 diákolimpiai versenyrendszerét a III-IV; valamint a nyílt V-VI. és az amatőr V-VI. korcsoportos lány- és fiú tanulók részére. E sportági bajnokság céljaként azt tűztük ki, hogy ne csak a kosaras hagyományokkal rendelkező iskolák diákjai lépjenek pályára, hanem azok a kisebb teremmel rendelkező intézmények […]
A Magyar Olimpiai Akadémia és a Magyar Diáksport Szövetség köszönti azoknak az iskoláknak a tanulóit, felkészítőit, akik már neveztek a dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® III-IV. vagy V-VI. korcsoportos versenyére. Ezúton értesítjük azokat a felkészítőket, akik még nem nevezték csapatukat, hogy december első hetében, a gyakorló fordulóval kezdetét veszi a 2013/2014. tanévi olimpiatörténeti vetélkedősorozatunk, ezért […]
Az ország szinte valamennyi megyéjében és a fővárosban is megrendezésre kerültek a Sportlövő Diákolimpia® kvalifikációs versenyei, ezért felhívjuk az érintett testnevelők, felkészítők figyelmét, hogy tanítványaik elektronikus nevezéséről legkésőbb november 08-án (péntek) 12.00 óráig gondoskodjanak! A lőállásbeosztásokat a nevezések beérkezését követően november 12-én (kedd) megjelentetjük honlapunkon. A puska és pisztoly versenyszámban, három kategóriában a legjobb sportlövő […]
Az idei tanévben megújult a játékos sportverseny feladatgyűjtemény, mely elérhető a Diákolimpia® honlapján: http://www.diakolimpia.hu/versenykiirasok/versenykiirasok-sportagankent/jatekos-sportverseny/ A feladatgyűjteményt nyomtatott formában jövő héttől a megyei tagszervezeteinktől igényelhetik.
A Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Budapesti Diáksport Szövetség 2013. október 8-án és 9-én a Puskás Ferenc Stadionban rendezte meg az Atlétika Diákolimpia® Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokságának III-IV. és V-VI. korcsoportos országos döntőit. Kedden, a III-IV. korcsoportosok versenyén közel hatszáz diáksportoló előtt, az ünnepélyes megnyitó keretében Nagy Tamás, a tavalyi pontversenyben győztes kecskeméti Széchenyivárosi Óvoda […]
A Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Magyar Triatlon Szövetség október első vasárnapján rendezte meg a Duatlon Diákolimpia® Országos Döntőjét. Az eseményen az amatőr versenyzők(„B” kategória) mellett a versenyengedéllyel rendelkező profi duatlonisták („A” kategória) is együtt versenyeztek. Az 1300 tanuló részvételével lezajlott országos döntőn az iskolák pontversenyében újra az Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola nyert, […]
Az idei tanévben már felvételi többletpontokat kapnak azok a tanulók, akik a Diákolimpia® országos döntőiben érmet nyernek. Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnöke szerdán a Puskás Ferenc Stadionban, az atlétikai ügyességi és váltó csapatbajnokság hivatalos megnyitóján elmondta: a szövetség megújításának egyik eredménye, hogy a diákolimpia idén már tanulmányi versenynek számít, s a számok […]
A Magyar Triatlon Szövetség sajtóközleménye „A Magyar Triatlon Szövetség vizsgálatot kezdeményezett az ügyben, hogy a hétvégén Lakitelek Népfőiskolán megrendezett Duatlon Diákolimpia® Országos Döntőn az orvosi ügyelet autója késve érkezett a helyszínre. Az MTSZ a vizsgálat lezárása után megteszi a szükséges intézkedéseket. Az MTSZ elnöksége a jövő évi versenyrendszer kialakításakor valamint lebonyolításakor kiemelt figyelmet fordít a versenyeken a mentő jelenlétére.” A Magyar Diáksport Szövetség […]
Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Kispályás Floorball Diákolimpia valamennyi korcsoportjában és nemében a nevezési határidő 2013. október 15-én (kedd) 12.00 órakor zárul! A két csapattal nevezők az elektronikus nevezésnél valamennyi csapattagot egy nevezési lapra jelöljék ki, majd a kinyomtatott nevezési lapon csapatok szerint jelöljék meg a játékosokat: A csapat, B csapat. FIGYELEM! […]
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.