ISF ISKOLAI ÚSZÓ VILÁGBAJNOKSÁG – Poznan – Frissítve 2015.04.24.

Lengyelország – Poznan, 2015. április 16-21.

 

2015.04.23. Beszámoló Poznanról!

2015.04.16-án korán reggel indultunk a Kölcsey Ferenc Gimnázium elől. Az utazás jó hangulatban zajlott,hamar összebarátkoztunk a Tatabányai Árpád Gimnázium delegációjával.

Pénteki napon a nyitóünnepségen vettünk részt, majd a gyerekek edzettek egyet az edzőknek pedig elmondták a rendezvény illetve a verseny menetrendjét.

A versenyek szombaton és vasárnap zajlott, jól szervezetten és sikeresen.

Vasárnap este egy ismerkedő estet tartottak, ahol minden nemzet bemutatta iskoláját, országát és saját nemzetük különlegességeivel, ajándékokkal kedveskedtek a csapatok egymásnak.

Hétfői nap sárkányhajózhattunk a közeli evezős pályán ami sok nevetéssel párosult és összehozta a nemzeteket, hiszen vegyes összeállítású hajókban kellett evezni.

Aztán körbevezettek minket Poznan belvárosában és végül egy záróünnepséggel kedveskedtek nekünk .

Nagyon jól éreztük magunkat ezen a versenyen, Poznan egyik legnagyobb uszodájába versenyezhettünk és összemérhettük tudásunkat a külföldi gimnáziumokkal. A 8. hely amit összesítésben szerzett az iskola büszkeséggel tölt el, a 6×50 méteres gyors váltó és a 4×50 méteres vegyes váltó 6. helyezését jónak találom. Az külön öröm számomra, hogy Verebélyi Sára 100m pillangón 200 m vegyesen világbajnoki címet nyert, 50m mellen bronzérmet szerzett.

Remélem még lesz lehetőségünk részt venni ilyen versenyen mert nagy élményt jelentett mind a gyerekek mind pedig az én számomra!

Köszönjük a lehetőséget!

Makai Sándor

Kölcsey Ferenc Gimnázium

 

2015.04.20.

Utolsó nap idegenvezető kíséretében ismerhették meg az eseményen résztvevők Poznan városát. A záró ceremóniát egy helyi iskola sportcsarnokába rendezték meg. Az ünnepség több szempontból is fontos volt magyarok számára. A fiú és a lány válogatott csapata is megnyerte az összesített pontversenyt. A verseny lezárásával leengedték az ISF zászlót, majd a lengyel szervezők átadták azt Balogh Gábornak, Magyar Diáksport Szövetség elnökének. Balogh Gábor a zászló átvételével meghívta az nemzeteket a 2017-es úszó ifjúsági világversenyre, Budapestre.

 

2015.04.19

A második nap is igen sikeresnek volt a magyar csapatnak. A válogatott csapat mind a 2 váltót megnyerte és további 6 számban állhatott a dobogó legfelső fokára. A magyar csapatok történtében először nyert iskolai csapat aranyérmet ISF nemzetközi ifjúsági úszó versenyen, Verebélyi Sára 100m pillangón és 200m vegyesen is első helyen végzett.

Verebélyi Sára 100 pillangó 1.

Molnár Flóra 100 gyors 1.

Lavotha Oszkár 100m gyors freestyle 2.

Holló Balázs 100m gyors 4.

Szokol Szonja 100m pillangó 1.

Kardos Viktória 100m pillangó 4.

Tekauer Márk 100m pillangó 1.

Márton Richárd 100m pillangó 2.

Verebélyi Sára 200m vegyes 1.

Böszörményi Bettina 50m hát 4.

Szucsik Bence 50m hát 1.

Kardos Viktória 50m mell 3.

Szokol Szonja 50m mell 4.

Miksi Richárd 50 m mell 6.

Molnár Flóra 50m gyors 1.

Makra Adrienn 50m gyors

Lavotha Oszkár 50m gyors 1.

Szucsik Bence 50m gyors 2.

4x100m vegyes váltó 1. Hamai Petra, Szokol Szonja, Kardos Viktória, Molnár Flóra

4x100m vegyes váltó 1. Szucsik Bence, Tekauer Márk, Miksi Richárd, Marton Richárd

 

A verseny lezárása után kezdetét vette a kulturális este. Minden csapat bemutathatta országát prospektusokkal és a hazai ízekkel. A delegációk kóstolhattak belga csokit, osztrák sajtot, török édességet, brazil kekszet. Minden elfogultság nélkül elmondhatjuk, hogy a magyar delegáció asztala volt a leggazdagabb és a legtöbb kóstolni vágyó is a zöld-fehér-piros zászlóval leterített asztalnál fogadhattuk. A versenyzők szalámit, kolbászt, negrót, töpörtyűt, hazai csokikat, beiglit hoztak magukkal az estére, hogy bemutathassák a magyar konyha íz világát.

 

2015.04.18.

A szombati napon kezdetét vette a verseny. A magyar csapat igen sikeresen teljesített. Az iskolai csapatokból is a delegáció megszerezte az első érmét. Verebélyi Sára 50m mellen bronzérmet hozta el.

Halmai Petra 100m hát 2.

Szucsik Bence 100m hát 1.

Holló Balázs 100m hát 4.

Verebélyi Sára 50m mell 3.

Böszörbényi Bettina 200m gyors 1.

Marka Adrienn 200m gyors 7.

Marton Richár 200m gyors 2.

Holló Balás 200m gyors 3.

Bincsik Fruzsina 50m pillangó 7.

Kardos Viktória 100m mell 2.

Miksi Rolnad 100m mell 3.

Szokol Szonja 50m pillangó 1.

Molnár Flóra 50m piangó 2.

Tekauer Márk 50m pillangó 3.

4x100m gyors váltó 1. Molnár Flóra, Marka Adrienn, Kardos Viktória, Bösörményi Bettina

4×100 gyors váltó 1. Szucsik Bence Holló Balázs, Lavotha Oszkár, Marton Richárd

 

2015.04.18. Tóth Krisztina csapatvezető: „Tegnap késő este a válogatott és az iskolai csapat is megérkezett a lengyelországi Poznan városába. Ma volt a rendezvény első napja, amikor a gyerekek ismerkedhettek a többi ország képviselőivel. Nagy jó hangulat volt ár az első nap. A világ minden tájáról érkeztek csapatok. Kína, Brazília, Puerto Rico, Portugália, India, Izrael, szomszédos Szlovákia, Németország. Délelőtt a megnyitó ünnepségen vehetett részt a delegáció. A csodálatos uszodai komplexumban, ami a verseny helyszínéül is szolgál, először meghallgattuk a köszöntőket s megnyitókat, majd a csapatok bevonulása után, nézhettünk szinkron úszást, vízilabda bemutatót és táncos előadást. Délután a csapat edzeni is tudott. A holnapi naptól kezdetét veszi a verseny.”

 

Lengyelország – Poznan, 2015. április 16-21.

Ma reggel 5.00 órakor, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium elől indult útra Poznanba, az ISF (International School Sport Federation) Iskolai Úszó Világbajnokságra a magyar küldöttség első csoportja, a „kölcseys”leánycsapat, hogy egy órai utazást követően csatlakozzon hozzájuk a tatabányai Árpád Gimnázium fiú együttese.

Az ISF szabályzata szerint, iskolacsapatok indulása esetén lehetőség nyílik nemzeti válogatott részvételére is, ezt kihasználva a Magyar Úszó Szövetség egy-egy leány- és fiúcsapatot delegált az eseményre. A válogatott versenyzők és edzőik szintén ma indulnak, ők repülővel utaznak Varsón át Poznanba.

A Warta folyó partján fekvő, Lengyelország egyik legrégebbi városban megrendezésre kerülő iskolai világeseményre a leányoknál 17, a fiúknál 15 iskolacsapat adta le nevezését, míg a leány válogatottaknál 11, a fiú válogatottaknál 10 nemzet képviselőivel veszik fel a versenyt reprezentánsaink.

 

A magyar delegáció tagjai:

Budapest VI., Kölcsey Ferenc Gimnázium

Bincsik Fruzsina, Boros Alexandra, Gyárfás Dorottya, Lahsoumi Szandra, Nyikes Julianna, Verebélyi Sára

Testnevelő: Makai Sándor

 

Tatabánya, Tatabányai Árpád Gimnázium

Deák Máté Szabolcs, Egri Szabolcs László, Izbéki Balázs, Orbán Barnabás, Orbán Bertalan, Sirkó Bálint

Edző: Sirkó András

 

Leány Válogatott

Molnár Flóra, Szokol Szonja, Böszörményi Bettina, Kardos Viktória, Halmai Petra, Márka Adrienn

Edző: Sárdi Ákos

 

Fiú Válogatott

Lavotha Oszkár, Szucsik Bence, Holló Balázs, Miksi Richárd, Tekauer Márk, Márton Richárd

Edző: Lakatos Roland

 

Csapatvezető: Tóth Krisztina

 

Az ISF Úszó Technikai Bizottság tagjaként Kóródi-Szép Edina képviseli hazánkat.

 

Rómában, a 2014 októberében megtartott ISF Végrehajtó Bizottsági ülésen döntöttek arról, hogy a 2017-es ISF Iskolai Úszó Világbajnokságot a Magyar Diáksport Szövetség rendezheti, ezért a poznani záró ceremónián részt vesz Balogh Gábor, az MDSZ elnöke is, aki a rendező jogán ünnepélyes keretek között átveszi majd az ISF zászlót.

 

Kérjük, az esemény Facebook oldalán üzenjenek diáksportolóinknak, buzdítsák őket a lehető legjobb eredmény elérése érdekében. KATT

Az esemény honlapja KATT

 

Hírek, események, tájékoztató:

Magazin – 01 (pdf)

15-isf-swimm-magazine_02

15-isf-swimm-magazine_03

15-isf-swimm-magazine_04

15-isf-swimm-magazine_05

 

Eredmények:

1. versenynap eredményei (pdf)

2. versenynap eredményei (pdf)

 

Fotóalbumhttp://www.isfswimming2015.eu

  • APP

    APP
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • COVID INTÉZKEDÉSEK
  • Legjobb játékosok, új csúcsok

    Legjobb játékosok, új csúcsok
  • Shop

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Partnerek hu

    Támogató

    Partnerek Partnerek Partnerek Partnerek
  • Támogatók

    Partner

    Támogató Támogató